Nagyvárad és vidéke

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Húsz év után „hazajött”

SZABÓ EDUÁRD harmadik évadját kezdi Nagyváradon – húsz év után. Itt kezdte ugyanis a pályát segédszínészként, majd különböző színházak és előadások után visszatért. Úgy érezte, mintha hazajött volna, s a társulat, a város úgy is fogadta. Pedig nem váradi, bár igaz, hogy Arad és Várad jellegükben, szellemiségükben közeli rokonoknak mondhatók.

A Rhédeyek Váradon (5.) – Id. Rhédey Ferenc várkapitány

Hősünk nem csupán jeles katona, hanem nagy étvágyú birtokszerző is volt. A koros, beteges főkapitány békeidőben nehezen tudta féken tartani a hajdúit. Az Ausztria elleni 1619-es hadjáratban viszont szinte megfiatalodva ismét csillogtatta hadvezéri képességeit.

A kilencedik Könyvmaraton

A Várad kulturális folyóirat és a Holnap Kulturális Egyesület kilencedik alkalommal szervezi meg a Nagyváradi Könyvmaratont. Színes programmal várják a könyvbarátokat november 21–26. között.

Évszakok vonzásában

Színek és évek címmel Bánházi Gyöngyi akvarelljeiből és pasztellképeiből nyílt kiállítás a nagyváradi Tibor Ernő Galériában. A tárlat november 22-ig látogatható.

Programajánló novemberre

A nagyváradi Szigligeti Színház ebben a hónapban is színvonalas előadásokra, bemutatóra, vendégjátékokra várja a közönséget. Csütörtökönként a filharmóniában neves hazai és külföldi művészek lépnek fel.

A Rhédeyek Váradon (4.) – Id. Rhédey Ferenc várkapitány

Hősünket a prágai udvar intrikái, nehezen kezelt hajdúi egy részének Bethlen elleni árulása sem volt képes megfélemlíteni. Megmaradt a fejedelem hűségén, és betegágyából hadra kelve fényes győzelmet aratott a pártütők fölött.

A Mosoly Kommandó a közösségért tesz

Siteri fiatalok – és nem csak ők – „parancsnokuk”, SZABÓ KINGA vezetésével sokat tesznek a helyi közösségért és a rászorulókért. Igyekeznek tovább éltetni a falubeli régi hagyományokat, emellett jótékonysági rendezvényeiken adományt gyűjtenek gyermekotthonok lakóinak.

Oldalak