Máté Zsófia

Vállalkozókat segítenek a várban

Elkészült a nagyváradi várban a román–magyar határ menti EU-s programból finanszírozott nonprofit Vállalkozássegítő Központ. A projektzáró szeminárium után helyi és magyarországi üzletemberek a sajtó kíséretében bejárták a létesítményt.

Közvitához tervezet is kell

Nem állja meg a helyét a romániai közigazgatási régiók kialakításának eddig egyedüliként hangoztatott indoka, miszerint ezek létesítésével több EU-s forrást tudna lehívni az ország. CSEKE ATTILA képviselő adatokkal bizonyította: a két dolog nem függ össze.

Nemzetállam nélkül, köztársasági elnökkel

Parlamenti köztársaságként, a törvényhozás által választott elnökkel, államalkotó tényezőnek elismert kisebbségekkel látná szívesen Romániát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az alkotmánymódosító javaslatok részleteiről BIRÓ ROZÁLIA szenátor tájékoztatott.

Felnőttképzés indul magyarul

Úttörő vállalkozás indul útjára a közeljövőben Nagyváradon: a munkaügyi és a tanügyminisztérium által elismert tanfolyamok kezdődnek magyar nyelven.

Segítenének a valutahiteleseken

A valutában felvett kölcsönök törlesztése miatt nehéz helyzetbe jutott polgárok helyzetét segítené az a törvénytervezet, amelynek előterjesztéséért a Bihar megyei RMDSZ-esek kezdeményezésére összefogtak a megyei politikai alakulatok.

Talpunk alatt a gáz

Orosz érdekeltségű kanadai vállalat kapott a kormánytól koncessziós szerződést Bihar megyei területeken palagáz kitermelésére. Az érintett helyi önkormányzatok és a megye tiltakozik a tudtuk nélkül végbement ügylet miatt, súlyos környezeti károktól tart a lapunknak nyilatkozó szakember is.

Közvita a rogériuszi piacról

Április végén kiírhatja a kivitelezésre a versenytárgyalást Nagyvárad önkormányzata a rogériuszi piac átalakítására. Az érdekelt árusok és a lakosság is véleményt mondhat a tervről.

Külön szabályoztatnák a palagáz kitermelését

Kivenné a szénhidrogén-kitermelést szabályozó törvény hatálya alól a palagáz kitermelését két Bihar megyei liberális törvényhozó. Sürgősségi eljárással kérték indítványuk tárgyalását.

Programajánló márciusra

A Nagyváradi Állami Filharmónia, a Szigligeti Színház, a Nagyvárad Táncegyüttes és a Liliput Társulat ebben a hónapban is változatos előadásokkal várja közönségét. Ha bármilyen változás történik, értesítjük olvasóinkat!

Szomszédoltunk Marjában, Létavértesen

A Várad folyóiratot és a Biharországot mutatták be szerkesztőségünk munkatársai a Hajdú-Bihar megyei kistérségi fővárosban, Létavértesen és Kismarjában, Bocskai István fejedelem hajdani kiváltságos mezővárosában.

Oldalak