magyar kultúra napja

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A magyar kultúra ünnepe Nagyvárad–Berettyóújfalu

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar Megyei Szervezete és Berettyóújfalu Város Önkormányzata immár 15. alkalommal közösen szervezte meg a magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvénysorozatot január 17–23. között Nagyváradon és Berettyóújfaluban.

Gyulaiakkal ünnepelték a magyar kultúrát

Egy rendhagyó kezdeményezés eredményeképpen idén Nagyszalonta és a magyarországi Gyula város önkormányzata közös ünnepségen emlékeztek meg a magyar kultúra napjáról és nagy szülötteikről, Arany Jánosról, illetve Erkel Ferencről.

Együtt ünnepli a kultúrát Nagyvárad és Berettyóújfalu

A magyar kultúra idei ünnepét is együtt üli meg Nagyvárad és Berettyóújfalu magyar közössége. A civil szervezetek bevonásával két helyszínre tervezett ünnepségsorozatról MURAKÖZI ISTVÁN polgármester és SZABÓ ÖDÖN RMDSZ-es parlamenti képviselő adott előzetest.

Berettyóújfaluval közös rendezvények Váradon

Húsz nagyváradi és berettyóújfalui, illetve Bihar és Hajdú-Bihar megyei civil szervezet társult Berettyóújfalu város önkormányzatához és a váradi helyi tanács RMDSZ-frakciójához annak érdekében, hogy az idén is két helyszínen, színvonalas rendezvényekkel ünnepeljék meg a magyar kultúra napját. BIRÓ ROZÁLIA szenátor, korábbi frakcióvezető és MURAKÖZI ISTVÁN, Berettyóújfalu polgármestere ismertette a többnapos programsorozatot.

Jakobovits Miklós-díjat adnak át a magyar kultúra napján

Január 22-én Bihar megye számos magyarlakta településén is megünneplik a magyar kultúra napját. A nagyváradi rendezvény egyik fénypontjaként az esti díszelőadás előtt adják át először a most alapított Jakobovits Miklós-díjat.

Díjkiosztás Nagyváradon

A nagyváradi Szigligeti Színházban megtartott gálaesttel ért véget a Magyar kultúra ünnepe rendezvénysorozat, amelyet immár tizenkettedik esztendeje közösen szerveznek meg a bihari megyeszékhely és a hajdú-bihari Berettyóújfalu önkormányzata és civil szervezetei, valamint az RMDSZ.

Átadták a Pódium-díjakat

Az érmihályfalvi önkormányzat 2001-ben hívta életre a helyi alkotókat és előadókat támogató Pódium-díjat. Azok részesülhetnek ebben az elismerésben, akik az illető évben leginkább hozzájárultak városuk hírnevének öregbítéséhez. Míg kezdetben rendszerint decemberben adták át a helyi tanács kulturális bizottsága által odaítélt díjakat, az utóbbi két esztendőben a magyar kultúra napjára időzítették az eseményt.

Együtt a magyar kultúra napján

Tizenkettedik éve szervezi együtt a határ két oldalán, váltott helyszíneken a magyar kultúra napjának megünneplését Berettyóújfalu és Nagyvárad önkormányzata, meg az itteni civil szervezetek. Az idén is tartják magukat a hagyományokhoz. A programot Biró Rozália, nagyváradi alpolgármester és Muraközi István berettyóújfalui polgármester ismertette közösen.

Oldalak