Nagyszalonta

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Nagyszalontaiak a nehéz sorsúakért

Tavaly is a szeretetteljes, önzetlen segítségnyújtás jegyében telt a december a hajdúvárosban, ugyanis az RMDSZ helyi szervezetének égisze alatt számos jótékonysági programot szerveztek, szerveznek.

Kaptak, adtak, szerepeltek, kirándultak

A 2015-ös év tevékenységét értékelő gyűlésre várta tagságát kedd délután a Romániai Magyar Nyugdíjas Szövetség. Nemcsak a múlt év mérlegét vonták meg, hanem szó esett az idei tervekről is.

Országos első a szalontai Infinity

Nagyszalonta tehetséges hip-hop táncosai tavaly részt vettek Románia egyik legrangosabb táncversenyén, a Nymphea Dance megmérettetésen Nagyváradon, és meg is nyerték azt. A történteket a csapat vezetői, KIRI EVELIN és KIRI NORBERT idézték fel.

A József Ház lakóit látogatták meg a szalontai nyugdíjasok

Az újév előtti napokban a Romániai Magyar Nyugdíjas Szövetség, valamint a Városi Nyugdíjas Érdekvédelmi Egyesület lelkes, segítőkész tagjai keresték fel a nagyszalontai József Ház – Idősek Otthona lakóit, hogy egy kis műsorral és ajándékkal kedveskedjenek nekik.

Karácsony Szépe lett Szabó Evelin

Az elmúlt évekhez hasonlóan most is zsúfolásig megtelt a nagyszalontai Zilahy Lajos Művelődési Ház nagyterme karácsony másnapján. A helyi MIDESZ természetesen 2015-ben is megszervezte a Karácsony Szépe szépségversenyt.

Idegen nyelvként tanítják a románt

Az új tanterv értelmében az elemi iskolás magyar gyerekek idegen nyelvként tanulhatják a román nyelvet, egyelőre azonban a pedagógusokra van bízva, hogy ezt a gyakorlatban hogyan oldják meg, ugyanis a tankönyvek a legtöbb évfolyam számára még nem készültek el. A nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum pedagógusait kérdeztük a témáról.

Hagyományőrzés, ami versenysport is

Az íjászat ősi eredetű sport, napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend világszerte, a fiatalok és az idősebbek körében egyaránt. Megyénkben is több hagyományőrző íjászegyesület működik.

Ma este ünnepi fénybe borul Nagyszalonta

Az elmúlt években nagy sikert aratott Nagyszalontán a díszkivilágítás, hiszen igazi karácsonyi hangulatot varázsolt a mindennapokba. Természetesen idén sem marad el a fényár.

Idősek világnapja Nagyszalontán

Különleges ünnepségen köszöntötte a hajdúváros önkormányzata a helybeli nyugdíjas egyesületek tagjait az idősek világnapja alkalmából. A város egyik legszebb rendezvénytermébe várták a több mint 250 meghívottat terített asztallal, kellemes zenével és családias hangulattal.

Nemzetközi tornán a nagyszalontai kosaras lányok

Immár ötödszörre rendezték meg a határokon átívelő MEB-33 Leány Kosárlabdatornát a nagyszalontai csapat részvételével. Ezúttal Budapest és Kézdivásárhely adott otthont a mérkőzéseknek.

Oldalak