Székelyhíd

Hittantábor égi és földi segédlettel

Három éve született meg az ötlet, hogy más felekezetekhez hasonlóan a székelyhídi római katolikus gyermekek számára is szervezzenek hittantábort. Az ötletadó, Csaplár Angéla kántornő álmaiban sem remélte, hogy elképzelése ekkora visszhangra talál.

Könyvbemutató az Érmelléki Őszön

Az idei székelyhídi Érmelléki Ősz rendezvénysorozat nyitó eseményeként került sor ID. BOÉR PÉTER PÁL legújabb kötetének bemutatójára.

Befogadó gyülekezet a székelyhídi esperesé

Árpád-kori településen, a Szilágy megyei Selymesilosván született 1978. augusztus 3-án, a család harmadik fiúgyermekeként RÁKOSI JENŐ, az Érmellék református esperese. Szülei becsületes, dolgos, templomba járó reformátusok voltak. Az ő életvitelük, istenhitük volt az egyik meghatározó tényező, mely a lelkészi pálya felé terelte.

Osztrák zenekarban egy váradi trombitás

Az idei Festum Varadinum egyik kiemelkedő színfoltjaként láthatta-hallhatta a közönség az ausztriai Moosbrunn település fúvószenekarát. Margittán, Érmihályfalván és Székelyhídon is fellépett az együttes, melynek tagja a váradi származású PRINYI JÓZSEF.

Városnap Székelyhídon

Sok szeretettel hívnak a szervezők minden helybelit, a környéken és messzebb élőt a II. Székelyhídi Városnapok rendezvényeire. Ebben az évben június 19–21. között várják a szórakozni vágyókat több helyszínen.

Roma gyerekek felzárkóztatásáról értekeztek Székelyhídon

A romák helyzetét, beilleszkedési nehézségüket egyre többen ismerik fel. Az okok feltárása, az arra adandó megoldások keresésének folyamata elindult. Ennek szellemében rendezték meg Székelyhídon „Minőség és másság” címmel a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására fókuszáló konferenciát.

Mert pályázni érdemes

A 2007–2013-as EU-s költségvetési ciklus alatt vált ismertté, sőt elismertté a székelyhídi Becebe Kft. A pályázatíró céget 2004-ben jegyezték be három alapító taggal. Három év után ketten kiszálltak a közös vállalkozásból, azóta CSERVID LEVENTE az egyedüli tulajdonos, irányító, s mellette főállású tanár a helyi Petőfi Sándor Líceumban.

Varadinumoztak a gyermekotthonok lakói

Emlékezetes és tartalmas váradi látogatást szervezett a Partium Alapítvány több vidéki, egyházi fenntartású gyermekotthon lakójának a megyeszékhelyen a XXIV. Festum Varadinum hetében.

Dubajban járt Székelyhíd polgármestere

BÉRES CSABA április utolsó napjaiban az Egyesült Arab Emírségekbe utazott befektetők után kutakodni. Kapott is érte hideget-meleget. Az út előzményeiről, részleteiről, eredményeiről az alábbiakban olvashatnak összefoglalót Székelyhíd polgármesterével folytatott beszélgetésünk alapján.

Oldalak