Jótékonysági műsor a szalontai gyermekekért

Szeptember 5-én jótékonysági előadásra várták a hajdúvárosban mindazokat, akik adományaikkal támogatni szerették volna a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett napközis programban részt vevő gyermekeket.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A napköziben a nehéz anyagi körülmények között élő szalontai kisdiákok az iskolai tanítás után megebédelhetnek, majd pedagógus segítségével készülnek a másnapi órákra. A szerdai előadások bevételét a szervezők a tanévkezdésre való felkészülés segítésére, tanszerek, iskolai felszerelések beszerzésére ajánlották fel.
Az RMDSZ-székházban délelőtt a nagyváradi Lilliput Társulat művészei a gyermekközönség számára kínáltak műsort a Paprikajancsi kalandjai című bábjátékkal, este pedig a felnőttek szórakozhattak a Szigligeti Színház Köszönöm, hogy imádott című zenés előadásán. A nagysikerű produkció végén az összegyűlt adományt Szőke Kavinszki András, a Lilliput Társulat művészeti igazgatója adta át Reingruber Tündének, a napközis program vezetőjének.
Balázs Anita