Szenátori mandátum számokban

Négyéves szenátori munkájáról számolt be CSEKE ATTILA, a bukaresti törvényhozás felsőházának Bihar megyei RDMSZ-es tagja.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Mandátuma alatt 20 hónapon át, 2009 decemberétől 2011 augusztusáig egészségügyi miniszter volt, ez alatt az idő alatt tárcavezetőként vett részt a szenátus munkájában.
Az elmúlt négy évben Cseke Attila 17 politikai nyilatkozatott tett, és 34 kérdést intézett miniszterekhez. A kormányfőhöz szóló három kérdése között elhangzott a magyar–román közös kormányülésre és az önkormányzatoktól visszavett összegekre vonatkozó is. A szenátor kilenc interpellációt nyújtott be, többek között a váradi pénzügyi palota felújítása és az autópálya Bors–Berettyószéplak szakasza kapcsán, és 201-szer szólalt fel a plénum előtt. Tizennégy törvénykezdeményezése volt, ezek közül négy emelkedett törvényerőre, az egyesületek elnevezését, a köz–magán együttműködést (parteneriat public-privat), a közalkalmazottak pénzügyi amnesztiáját és a román rendőrségnek az Európai Rendőrséggel (Europol) való együttműködését szabályzó. Négy törvénytervezetét még vitatják, egy kezdeményezést visszavont a szenátor, ötöt visszautasított mindkét ház.
Egyéni választókerületében Nagyváradon, Biharfélegyházán, Székelyhídon, Érmihályfalván, Margittán, Berettyószéplakon, valamint Belényesben tartott ötvennél több fogadóórát, ezeken főleg a földtörvénnyel, az államosított ingatlanok után járó kártérítéssel és szociális problémákkal keresték meg, mondta Cseke Attila.
A parlament szerepét meg kell erősíteni, vélte a szenátor, aki szerint fontos lenne, hogy a fiatal és teherbíró politikusok energiáit összehangolják az idősebbek tapasztalatával. Negatívumként említette az inkább politikai, mint szakmai voksolást, és hiányolja, hogy a tanügyi, az egészségügyi és a helyi közösségek érdekeiről szólókérdésekben nincs meghatározva az a minimum, amelyet a pillanatnyi politikai érdektől függetlenül is tiszteletben kellene tartani.