Milánótól Csokalyig - Egy érmelléki huszártiszt két élete

DARVAI DARVAY DÁNIEL, Darvay Károly nagybirtokos és Fényes Zsuzsanna fia 1798-ban született a Székelyhíd melletti Csokalyon. Ígéretes pályafutását a híres-neves Radetzky-huszárezred hadnagyaként kezdte. Romantikus regénybe illő katonai karrierjét Móricz Pál Régi magyar élet című, 1913-as kiadású kötete alapján Szilágyi Aladár idézi fel (korabeli helyesírással).

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Szolgálati idejének javát Milánóban állomásozó ezredének keretében töltötte az ifjú huszártiszt, ahol – békeidő lévén – inkább az arisztokrata szalonok bajnokaként jeleskedett. Legjobb cimborája Kiss Ernő, a szabadságharc vértanúságot szenvedett tábornoka volt. A tisztikar és a lombardiai előkelőségek nagy megrökönyödésére hősünk 1836-ban hirtelen hátat fordított a seregnek és a szalonoknak. Visszatért szülőfalujába, s onnan hosszú élete végéig alig mozdult ki többet.

Kegyes császári bólintás

Dani úrfit elébb otthon a házitanítók oktatták. Még otthon megtanulta a németet és franciát, majd a debreceni kollégiumba került. Ám a tudományok nem kötötték le. A nyugodalmas falusi élethez sem támadt kedve, hiszen gyermekkora a napóleoni csaták harci zajától riadozott. Midőn pedig felserdült, a viadalokból megtért rokkant vitézek beszélgetésein hevült a lelke. A nagy vagyonban korán árvaságra maradt Dániel úrfi. Aggódó szülék szeretete sem tartóztatta vissza elhatározásától, a vonzódástól a katonai élet iránt. Alig tizenkilenc éves korában Bécsbe utazott. A magyar gárdisták közé akarta felvétetni magát. Kihallgatásra jelentkezett Ferenc császárnál, aki kegyesen rábólintott jellegzetes Habsburg-fejével:
– Wir wer' són makhen! Nyélbe ütjük! – mondotta a császár. A Darvay úrfi kérvényének még a szélét is behajtotta.
– Akkor rendben vagyunk, öcsém – magyarázta az egyik gárdista atyafi –, mert az ígéretét még elfelejti a császár, de ha a kérvény szélét is behajtja, ez azt jelenti, hogy megtetszettél neki, s továbbra is gondja lesz reád…
Azonban másként történt. Dániel úrfi a vizsgálatnál nem ütötte meg a gárdisták magassági mértékét, és úgy rendelkezett a császár, míg kinövi azt a nagyságot, egy évig maradjon Bécsben az úrfi. Mint kadétot a bécsi házi gyalogezredhez osztották be. Mivel pedig a gárdisták magasságát még egy év multán sem ütötte meg, az audiencián sajnálkozva dörzsölgette kezét Ferenc császár:
– No, kadét, most mit csináljunk? – kék szemét kérdőleg meresztette a csinos kis kadétra.
– Felséges uram, kegyeskedjék megengedni, hogy tovább szolgálhassak.
– És az anyád, az apád, fiam? – Ferenc császárnak erre is kiterjedt a figyelme.
Darvay lehajtotta fejét:
– Már régen meghaltak…
– Hát hová kívánkozol?
– Olaszországba. Huszár szeretnék lenni.
– No, persze, huszár! – a császár elmosolyodott – wir wer' són makhen!!
Darvay kadét még aznap megkapta az indulási parancsot. Majland (Milánó) volt a kijelölt stációja. A Radeczky-huszároknál mint hadnagy kezdte meg a szolgálatot.

A Radeczky-huszárok

Milánóban 1830-tól 1836-ig•különösen vígan éltek a magyar huszárok. Radeczky apó, a felső-olaszországi hadvezér volt az ezredtulajdonosuk. A Radeczky-huszároknál az egyik legdélcegebb tiszt úr „le capitaine Darvay de Darva” volt. Az 1830-as esztendők elején még mint „premier lieutenant” szolgált Darvay Dániel Kiss Ernő kapitánnyal, a későbbi honvédtábornokkal együtt.


Kiss Ernőnek a bihari nemes Darvay volt a legbizalmasabb barátja. Illett rájuk a festői egyenruha. Szürke prémes mentéjükön és dolmányukon ragyogó pompával emelkedett ki az ezüstös fehér zsinórozás. Ezüsttel volt kipitykézve a dolmányuk. Pipacspiros nadrágjukon is ezüstfehéren havazott a művészi vitézkötés. A piros tarsolyuk aranysujtásos volt. Piros selyemmel elegyes nehéz aranyzsinórmunka volt a derékövük. A tiszteknél a kakastoll-forgós, pipacspiros csákót is hamvas aranypaszománt szegélyezte körül. A vékony ezüstzsinórral cifrázott dolmány gallérján még akkor nem volt csillag. Nem csillaggal jelezték a tiszti rangot. A lovassági „kartus”, az ezüstös lőszertáska átalvetőszíján vertaranyból begyeskedett egy tömör oroszlánfej, annak a szájából csüngő egyszeres, kétszeres vagy háromszoros aranyláncocskákkal jelezték a tiszti rangot – századosig.
Ámde bármilyen festői is volt ez a tisztiruha, a Radeczky-huszárok sem mindig és mindenütt pompázhattak benne. Az olaszok osztrákgyűlölő ellenérzése a huszárviseletre is átháramlott. Milánóban az olasz főúri társaság vendégségein mindig polgári ruhában jelentek meg.

Egy fogadás „áldozata”

A mulatságokból soha ki nem fogytak a Radeczky-huszárok. Az osztrák tiszteknek általánosságban véve nem volt tanácsos egyedül bolyongani éjjel Milánó sikátorain; mert az olasz hazafiak nem csináltak lelkiismereti kérdést a szerintük helyénvaló tőrdöfésből. Ugyanekkor a Radeczky-huszárezred magyar tisztjeit valóságosan ünnepelték az olasz főúri körök is. Estélyekre, ebédekre, whiest-partira, kirándulásokra hívogatták őket.


Milánóban felkapták a Radeczky-huszárok mulatságait, Kiss Ernő egy palotát bérelt a tisztikar fogadóhelyéül. Mégis egy csiklandós, igazi huszáros kalandon a Radeczky tábornagy bálján esett keresztül Darvay. Széles vállú, domború mellű, de lányosan karcsú derekú huszár volt. Olyan karcsú, hogy az olasz grófnők ráfogták, hogy fűzi magát; sőt hogy megbizonyosodjanak a karcsúságáról, két grófné fogadott is rá. A tréfaszerető Radeczkyt is bevonták a különös fogadásba. A bálteremből elkülönített szobába húzódtak, Radeczky a gyanútlan főhadnagyot is idevezette. Darvay meglepődött a különben kedves ismerős Corty grófné és a híres szép P. őrgrófné láttán. Alighogy bókolhatott nekik, Radeczky katonásan rászólt:
– Hadnagy úr, gombolja ki a dolmányát…
Darvay elképedt. Kérőleg s kérdőleg nézett Radeczkyre. Az öreg kegyelmes felmordult:
– Tán nem értett meg a hadnagy úr? Azt mondtam, hogy gombolja ki a dolmányát.
– Pardon! – Darvay összecsapta sarkantyúját. Féloldalt fordult és kigombolta a dolmányt. Várta, hogy mi lesz most… Még ilyent nem ért Radeczky-huszár. Elsőbb Corty grófné lépett hozzá, és se szó, se beszéd, merészen benyúlt a huszárdolmány alá. Puha kezecskéjével végigtapogatta a főhadnagy mindkét oldalát; majd hamiskás mosollyal és meghajlással visszalépett. Ám ez még nem volt elég. Most a szépséges fiatal P. őrgrófné lépett Darvayhoz. Szégyenlősen lesüllyesztette szempilláit, és remegő kis fehér kezét szintén benyújtotta a huszár dolmány alá. Ettől a kéztapintástól ugyancsak kipirult a huszár, nekiveresedett a tűzlángszemű grófi menyecske is. Radeczky kacagásra fakadt:
– No, te bakonyi huszár, most már begombolhatod a dolmányt! – azzal az öreg kegyelmes úr karoncsípte a gyönyörű P. őrgrófnét; az ámuldozó Darvaynak az idősebbik kackiás Corty grófné jutott, aki a bálteremben nevetve világosította fel a meglepődött és felcsiklandozott Radeczky-huszárt.
– Mon cher Darvay, úgy értse meg, voltaképpen egy fogadásról volt szó. Fogadtam P. őrgrófnéval, hogy maga fűzőt visel… A grófné meg azt állította, magának nincsen fűzője, s íme megnyerte a fogadást. Ám, nem bánom. Mint vesztes fél szívesen rendezek estélyt a Radeczky-huszárok tiszteletére.
Ε beszélgetés közben P. őrgrófné hozzájuk sietett. Szinte lángolt a gyönyörű nagy barna szeme, s kipirultan nyújtott kezet Darvaynak.
– Kedves Darvay, amiért a fogadást megnyertem, megfizetek magának. Úgy-e, elfogadja emlékül az arcképemet?
Csokalyon a Darvay-családnál még ma is megvan a gyönyörű olasz grófné olajfestésű képe. Annak idején talán nem is ok nélkül rebesgették a milánói dámák, hogy a szépséges őrgrófné a ,,lieutenant du bakoni” dolmánya alatt felejtette szívét, amikor a Radeczky-huszár fűzője után tapogatódzott…

Hercegnőt csempészett Csokalyra

Darvay tehát nem a csatamezőn, hanem a milánói főrangú dámák szalonjaiban aratta diadalait. Radeczkynek is kedves huszártisztje volt. És Milánóban szövődött életének végzetes szerelmi regénye. Erzsébet főhercegnő udvarában ösmerkedett meg egy csillagkeresztes palotahölggyel, aki egy francia admirálisnak volt az özvegye. Özvegy báró Bellegarde-né (született Ghisztelles hercegnő) és a délceg bihari huszár annyira megszerették egymást, hogy a báróné kész volt az udvartól megválni. Titokban, csupán a komornájával és öreg inasával elutazott a messze idegenbe. A bihari félreeső falucskán, Darvay kapitány csokalyi kúriájában egész esztendőt töltött magányosan. Várta szerelmesét; mert esztendőbe beletelt, míg Darvay a Radeczky-család közbenjárásával keresztülvihette a „kviétáltatását”, és gyanúkeltés nélkül maga is utána mehetett a bárónéjának.


Darvay Dániel 1836-ban megvált Milánótól. Sem a tüzes szemek, sem a Kiss Ernő barátsága, sem a Radeczky tábornagy kitüntető jóindulata nem tarthatták vissza. Hazajött Biharba. A világtól teljesen félrevonult a milánói szalonok dédelgetett gavallérja. Csokalyi kúriájában telepedett meg. Soha többé nem kötött kardot. Még egyszer, utoljára találkozott Kiss Ernővel. Kiss már akkor honvédtábornok volt. A honvédsereg élén vezérkedett Dél-Magyarországon. Ittebére hívatta el milánói régi bajtársát. Már akkor felperzselték a Kiss Ernő eleméri kastélyát. Milliókat érő műkincseitől kifosztották a kastélyt. A romoknál találkozott a két jó barát. Néhány nap multán örökre elváltak. Kiss Ernő, mint a szabadságharc egyik vértanúja fejezte be életét. Bajtársa, a szalonhős Darvay békés egyhangúságban megöregedett. Szófukar, különcködő falusi úr vált belőle.

Titkait egyetlen Ferenc fiának sem fecsegte el. Az elmúlt álmokat, kiégett örömöket magával vitte a csokalyi temetőbe. Némelykor – aranykék őszi verőfényben – susogni kezd a nádas az Ér vizéből. Sejtelmes szelíd hangok támadnak a virágszagú csokalyi mezőn. Talán a milánói szép dámák kóbor lelkei sóhajtoznak ilyenkor a Radeczky-huszár után?