Nyelvőrségen - Köszönj szépen, fiacskám!

A pallérozott szülők e biztatással ösztönzik gyermeküket, hogy üdvözölje azt a nénit, bácsit, akivel édesapja vagy édesanyja összefutott, és beszédbe elegyedett. A két-három éves Jancsika a feléje forduló felnőttektől eladdig a pá, baba hangcsoportot hallotta. Most mit mondjon, ha szülei erre biztatják? Azt, amivel őt köszöntötték: pá, és ha úgy nevelték, megpótolja kezecskéje integetésével.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Telik-múlik az idő, és Jancsi a nagyoktól elsajátítja, hogy „kezétcsókolom”-ot kell mondania. Viszont játszó- és iskolatársai a „szerbusz”, „szevasz” értelmetlen szavakkal üdvözlik. Serdülőkorában ezek „szeasz”, „szia” alakká rövidülnek. A töprengésre hajlamos emberekben fölvetődhet a kérdés: ezzel az idegen eredetű szóval mit is közöltünk? Aki nem tanult latinul, talán el sem hiszi: azt, hogy szolga, teljesebben azt, hogy szolgád vagyok. Az értelmező szótár szerint a szolga fizikai munkára szerződtetett alkalmazott. Reánk mosolygó barátunk igen-igen meglepődne, ha szó szerint értelmezné kedveskedő köszöntésünket.

Ámde öntsünk tiszta vizet a pohárba! Miként csöppent nyelvünkbe ez a visszásnak tűnő üdvözlés? Úgy, hogy a középkorban s még azt követően is a latin nyelv áthatotta a vezető réteg beszédét. Amikor a beosztott, az alkalmazott az urasággal, gazdájával találkozott, e szavakkal üdvözölte: Servus humillimus sum, domine! Vagy tömörebben: Servus humillimus! Magyarrá téve e szavakat: A legalázatosabb szolgája (vagyok). Ez az üdvözlési szokás az 1700-as években erősen elterjedt a köznapi beszédben; csupán a XIX. század derekán kopott ki, ámde megőrizték első tagját, amelyet a kiejtés szerint, magyar sz-szel írtak: szervusz.

Elismerem, hogy az embereknek gondot okozott az rv hangok egymás melletti kiejtése, és segítettek magukon: szerbusz lett belőle. Mikszáth műveiben főként az előkelősködő urak üdvözölték így egymást: „Hát megjöttél? Servus sógor!” Később magyar írásmóddal: „Szervusz öcsém, agyagos!” Móricz Zsigmond hősei beszédében a népies változat, a szerbusz is feltűnik, sőt többes számba téve: „Laci bácsi bejött a nyitott ajtón. Szerbusztok édes lelkeim!”

Az emberek közötti bizalmas viszony alakulásával, a tegeződés térhódításával mindinkább terjed a szervusz használata. Társas összejöveteleken olykor hallható az idősebbek vagy a nők részéről: „No, akkor tegeződjünk! Szervusz.” Utána koccintás és puszi.

Befejezésként ideiktatom: a hatvanas, hetvenes években arra figyeltem föl, hogy tanítványaim s általában a fiatalok a köszöntés játszi és rövidült alakját használják: szevasz, sziasz és szia; amikor többekhez szólnak, a -tok-kal egészítik ki. Bevallom, ezeket nem kedvelem, de mit tehetek a kortünet, az elfogadott gyakorlat ellen?