Az Osvát fivérek, az irodalmi élet jelesei (1.)

Ritkán fordul elő, hogy ugyanabból a családból két olyan férfiú származzon, aki a maga területén, a lapindításban, a literatúra szervezésében, a kultúra animátoraként annyira jelentős hatáskört vállaljon, mint OSVÁT ERNŐ és OSVÁT KÁLMÁN. Az előbbi Budapesten, az utóbbi főleg Marosvásárhelyen töltötte be ezt a fontos szerepkört.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Osvát Ernő 1876-ban Nagyváradon született Róth Ezékiel néven, nem messze a Nagyvásár tértől, ahol az apjának, Róth Móricnak tőzsdebizományosi irodája volt. Róth Móric előbb rabbinak tanult a nagykárolyi bibliamagyarázónál, Perls Mayernél, de nem lett rabbi, viszont feleségül vette mesterének a leányát. Ernő az első gyermek, majd a családba szinte ótestamentumi szaporasággal érkeznek a fiúk s végül az egyetlen leány. A családi életet szigorú házirend szabályozza, rideg fegyelem uralkodik, egyedül Ernőnek könnyebb a sora: ő a mama kedvence és bizalmasa, franciául társalognak, amit a többiek nem értenek, színházba is csak ketten járnak, miként nyáron fürdőhelyre, de a rendszeresen kiszabott büntetések enyhítése érdekében Ernő öccseinek a közbenjárója is lesz. A kivételezett helyzetért viszont sokat kell szenvednie: a német zongoramester hosszú éveken keresztül hiábavalóan oktatja, miként a nevelőnő jó modorra és eleganciára, de a legborzasztóbb még hátravan: amikor a felsős diák tanulmányi eredménye romlani kezd, az aggódó anya a fiával egyidős magántanítókat szerződtet. Ennél megalázóbb dolog egy öntörvényű kamaszgyereket nem érhet.

Érettségi után jogásznak iratkozik Nagyváradon, majd Budapesten, ám a szigorlatokat nem teszi le; ekkor bölcsésznek áll, de diplomát a bölcsészkaron sem szerez.

A lapalapító

Első cikke 1897-ben jelent meg az Esti Újságban. 1898-tól a Budapesti Hírlap közölte irodalmi kritikáit, majd A Hét belső munkatársa lett 1889-től. Az 1900-as években az Új Magyar Szemle munkatársa volt. Osvát Ernő 1902-ben pénzt örökölt, megvásárolta a Magyar Géniusz nevű, válságban lévő hetilapot, és hónapok alatt csődbe vitte. Osvát ekkor házasodott meg, egy bihari gazdálkodó lányát, Steiner Kornéliát vette el, egy gyerekük született, Ágnes.

1905 januárjában Figyelő címmel új lapot indított, nyárra már maga is unta, meg az apósa is állandóan rágta a fülét, hogy kezdjen valami pénzkereső foglalkozásba, így a feleségével elutazik Berlinbe, Drezdába; állást keres, de sehol sem kell. Amikor hazaér, újra szerkeszteni kezdi a Figyelőt, aztán novemberben egy dupla számmal ezt is lezárja.

1907 februárjában lát napvilágot a Nyugat előfizetési felhívása – Ignotusszal szépen ki is számolják, hogy minimum 1200 előfizető kell az életben maradáshoz. Hónapok múlva még mindig az előfizetőket gyűjtik. Aztán lesz, ami lesz, 1907 karácsonyán megjelenik az első szám, élén Ignotus talányos beköszöntőjével. A deficit nő, fő pártolójuk, Hatvany Lajos egyre több pénzt áldoz a lap fenntartására, de a támogatás fejében egyre nagyobb beleszólást kíván a szerkesztésbe. El akarja távolítani Osvátot, cikkeket ír és írat ellene, ankétjához kibérli a Világ című napilapot. 1912 elejére eldurvul a helyzet, Osvát és Hatvany úgy dönt, hogy a köztük lévő feloldhatatlan ellentéteket lovagias módon intézik el. A modernség héroszai január 6-án kardpárbajt vívnak. Hatvany elbizakodott, és két fejjel magasabb Osvátnál; a segédek jelt adnak, ekkor Osvát rémisztő ordítással megrohanja Hatvanyt, s nagy sebet ejt a homlokán.

Hatvany kiszáll a Nyugatból, az alapító szerkesztők meg visszajutnak oda, ahonnan indultak, még mindig hiányzik 600 előfizető. Pedig már olyan nevek fémjelzik a lapot, Osvát felfedezettjeiként, mint Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula. Osvát életében, tehát a folyóirat huszonkét évfolyama alatt, 1908 és 1929 között csaknem ötven nőírót „fedezett fel” a Nyugat. A szerkesztő gyanús bőkezűségét mutatja, hogy ennek egyharmada csupán egyszeri, alkalmi közlés volt. A Nyugat remélt felfutásának az első világháború kitörése vet véget.

A Nyugat alkonya

Mivel 1919-ben az írói direktórium tagja volt, a Horthy-éra elején az a hír járta, hogy Osvátot is le fogják tartóztatni, de ő egykedvűen fogadta a hírt. Aztán Ignotus kivételével – ő inkább külföldön maradt – mehetett mindenki vissza a Nyugathoz, ahol addig Babits tartotta a frontot teljesen egyedül. A szerkesztőtárs, Fenyő Miksa anyagilag szanálta a lapot, s mint a Gyáriparosok Országos Szövetségének egyik vezetője, időnként pénzügyi hozzájárulásra bírta tehetősebb ismerősét, az illető cserébe Nyugat-részvényeket kapott, ám osztalékfizetésre „soha nincsen mód”…

A Nyugat hasábjain feltűnik Szabó Lőrinc, József Attila, Németh László. De ezekkel az új tehetségekkel valahogy nem jött ki a lépés, s az első nemzedék is elfáradt. A húszas években – ahogy Ignotus mondja – kicsit haloványabb lett a Nyugaton az élet pirosa.

Osvát házasságát, egész magánéletét nagyban meghatározták az örökös anyagi gondok, melyekhez (részben azok következményeként) súlyos betegségek jöttek: gyermekük tbc-vel fertőződött, Osvát 1920 őszén előbb a spanyolnáthát kapta meg, majd nemsokára veseroham tört rá, kétszer is megoperálták. Gyógyulása nem lett tökéletes, gyakran jelentkeztek szövődményes tünetek. A betegeket a feleség kemény önfegyelemmel ápolta. Osvát Ernő, a magyar irodalom egyik legnagyobb hatású alakja életében, sorsában és némiképp szerkesztői magatartásában is meghatározó szerep jutott néhány nőnek. Ez a szexuális kapcsolataiban csapongó, de mély, évtizedes barátságra és szerelemre is képes, lelki alkatában alapvetően rejtőzködő ember igazán csak egy-egy nő előtt tudott valamennyire megnyílni, ritka feltárulkozásai csak nők társaságában történtek meg.

Osvát betegeskedett, és családi élete közben darabokra hullt. Kártyázott, nőzött. A kártyán egyszer nyert egy sarokházat – s még aznap este egy kicsit nyerni akarván hozzá, mindent elveszít. Otthon pokoli a hangulat. A veszekedésekben Osvát lánya mindig az apja pártján állt. Osvátné 1927. május 2-án öngyilkos lett a Farkasréti temető hátsó kerítésénél, egy híd alatt, de előtte még feltöltötte otthon tartós élelmiszerrel az éléskamrát, és a legócskább ruháját vette fel.

Osvát szenvedett. Hetekig ült a szobájában, aztán a heves fájdalom és lelkiismeret-furdalás enyhül, és az élet újra élhetőnek látszik. Folytatta a Nyugat szerkesztését, a kávéházba járást, együtt kellett működnie a világgal, mert pénz kellett a másik tragédia elodázásához: leánya menthetetlen tüdőbeteg, s azt is tudta mindenki, hogy Osvát nem akarja túlélni a gyermeke halálát.

Már kívülállóként nézi a világ és benne saját dolgainak alakulását. 1928 nyarán a Magyar Írók Köre alakuló ülésére el sem akar menni, végül benéz, mert Kosztolányinak megígérte, aztán megszökik, mert túl sokáig tart. A Nyugathoz beérkező kéziratokat hazahordja, de nagy részüket olvasatlanul hagyja heverni. Hogy ki milyen új lapot akar indítani, nem érdekli. Aztán hazamegy, s hogy elcsendesedik a ház, szobájában a saját életének lezárásával van elfoglalva. Az Aréna utcai lakásban az ebédlőből nyíló egyik szűk szoba az övé. A könyvszekrény és a könyvespolcok tartalmától – pénz kell, mindegy, hogy kitől, mennyi és hogyan – hamarosan megválik, de a szobában kötegekben állnak a kéziratok is, évtizedes irományok és frissek, a közölt dolgok és az olvasatlanok. Osvát a fontosabbakat visszajuttatja az eredeti tulajdonosokhoz, a saját kézirataiból egy kisebb részt a barátainak ajándékoz, akik látogatóba mennek hozzá; mindenki tudja, hogy egy ilyen alkalom nem más, mint előre hozott részvétlátogatás. A maradékot eltüzeli a sarokban álló vaskályhában. 1929. október 28-án meghal Osvát Ágnes, és Osvát Ernő szíven lövi magát egy hatlövetű pisztollyal. Az édesanyja arcképe alá ezen a reggelen is friss virágot tűzött…