A Palotai lányok: Boris és Erzsi

Bár csupán gyermekkorukat és kora ifjúságukat töltötték Nagyváradon, irodalmi-művészeti sikereik alapján megérdemlik, hogy a város szülötteiként számon tartsuk őket. Boris főleg regények, novellák és filmforgatókönyvek írójaként volt népszerű, Erzsi pedig – bár az ő nevéhez is szerzőként, illetve műfordítóként több kötet fűződik – elsősorban előadóművészként jeleskedett.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Ugyanabban a bérházban születtek a Fő utca 35. szám alatt (akkoriban: Rákóczi, ma Republicii úton), ahol Hubay Miklós. Ezt az író nyomozta ki, és mesélte el a Törzsasztal vendégeként. Igaz, nem ismerhették egymást, hiszen Hubay mindössze egy esztendős volt, amikor 1919-ben, a honvédszázados Palotai papa korai halálát követően özvegye három lányával kényszerűségből Kassára költözött. Boris 15, Erzsi 12 éves volt, amikor a család a kisebbségi sors elől – történelmi előérzet híján – a Felvidékre menekült…

Váradi éveikről bizonyítható, hogy a Palotai kisasszonyok hamar jelét adták művészi ambícióiknak. A középső leányzó, Annuska – akiről egyébként nem sokat tudunk – már nyolcéves korában nyomtatásban láthatta viszont első zsengéit, a legidősebb nővér, Boris szintén szülővárosában írta meg első verses próbálkozásait.

Kassa, a pályakezdés városa

Az „oradeai cseberből a kosicei vederbe” áttelepült família nem akárhová került, hiszen a még háromnegyed részben magyarok lakta várost pezsgő szellemi élet jellemezte akkoriban. És hát… Boris – visszaemlékezései szerint – csitriként távolról csodálta a legidősebb Grosschmid fiút (a későbbi Márai Sándort), szívesen korzózott annak öccsével, az akkortájt Ember Tamás álnév alatt poétáskodó majdani Radványi Gézával, s áhítozott a fess Beller Frici után, aki (immár Bán Frigyesként) ugyancsak a magyar filmgyártás mestere lett.

Palotai Boris mindössze 17 évesen egybekelt Kassa ügyeletes magyar szavalóművészével, férjével szövetboltot nyitott, s egyszersmind a Parnasszus ostromára indult: 1926-ban kiadta első verseskötetét, a Tavaszi áradást. E gyűjtemény, majd két további verseskönyve (Valaminek a végén, 1926; Csillag és kenyér, 1936) nem vallott ugyan született lírikusra, de fejlett szociális érzéke s az intim hangütést erőteljes képekkel vegyítő stílusa azért feltűnést keltett a „szlovenszkói” magyar irodalmi berkekben. Előbb Lesznai Anna, majd Fábry Zoltán vette számba őt.

Első kötetei megjelenése után, 1928-ban fiút szült, aki – miután korán elözvegyült anyjával 1940-ben Budapestre költözött –, tanulmányai befejeztével Bacsó Péterként vált a magyar filmművészet egyik legjelentősebb alkotójává. A mama számára sem volt idegen a film világa, hiszen a Nyugaton sikeres filmrendező, Fejős Pál megsejtette benne az ígéretes forgatókönyvírót. Úgyannyira, hogy 1933-ban vele íratta meg francia és német ajkú sztárokat felvonultató filmje, a Napsugár szcenárióját, s e megbízatás az írónő filmes karrierjének első állomását jelentette. (Később, az 50-es években – egyebek mellett – ő jegyezte a Kiskrajcár, az Én és a nagyapám és az Ünnepi vacsora szövegkönyvét.)

Írónő mályvaszín ruhában

Mire az anyaország fővárosába került, már nevet szerzett magának, hiszen ifjúsági regényével (Péter, egy szegény kisdiák regénye) díjat nyert az Athenaeum pályázatán, majd hasonló sikert aratott a Nyugat novellapályázatán is. A regénye sikere után valóságos ifjúsági regényfolyamot, Julika-ciklust összeíró Palotai Boris 1940-ben végleg áttelepült Budapestre, s ott, akárcsak húgából, az ekkor már Komlós Aladár irodalomtudós nejeként szereplő Erzsiből, a fővárosi (szalon)baloldal népszerű tagja vált belőle.

A szerencsésen átvészelt, számtalan művében feldolgozott világháborús rettenet éveit követően Palotai Borist a szocdem párt baloldalán találta az épülő új világ. A Népszava száguldó riportereként átmenetileg Sztálinvárosra „specializálta magát”, oda is költözött, a „hivatalos” magyar irodalom tagja lett. Mentségére szól, hogy hamar kijózanodott a szocializmus építésének lázából, két-három penzumkötet letudása után az 1953-at követő politikai változások az ő írói tevékenységén is megérződtek, hiszen már 1955-ben megjelent kritikus felhangokat is rejtő regénye, az egy évvel később megfilmesített Ünnepi vacsora.

Az ötvenes évek végén kezdődött Palotai Boris nagy korszaka. Sokat és jól szerepelt az író-olvasó találkozókon, a tévéműsorokban pedig egyenesen brillírozott. Vendégszerető háziasszonyi mivolta, szellemes bemondásai a kulturális élet egyik legkedveltebb figurájává avatták. Termékeny, túlságosan termékeny író, s ez az alkotói lendület olykor igénytelenséggel jár jegyben. Üde kivételt képez az egyre-másra születő könyvek sorában az 1964-ben megjelent A férfi című kisregény, illetve a Zöld dió című regénye, amely az 1968-as esztendő legnagyobb könyvsikere volt. Egyik méltatója, László Ferenc szerint „Palotai Boris, aki a valóságban is előre megíratta a rettegett kritikussal majdani búcsúztatóját, alkalmasint maga is tisztában volt életművének alapvető problémáival. Ám ha írói leértékelődésének, korszerűtlenné válásának első jeleivel kénytelen is volt szembesülni, társasági népszerűségét élete utolsó pillanatáig megőrizte. Mályvaszín vendégváró ruhájában, egy sztori kellős közepén halt ki a magyar irodalomból.”

Egy vidéki kislány jelentkezett

Palota Erzsi karrierje merőben eltért a nővéréétől. Kassán kereskedelmi tanfolyamot végzett, aztán felsőfokú tanulmányokat a prágai Károly Egyetemen. Ő már 1928-tól Budapesten élt. Egy ideig gépírónőként dolgozott, az irodalomtörténész Komlós Aladár felesége lett. Az első impulzusokat egy „váradinak” köszönhette: „Egészen fiatalon jöttem föl Kassáról Pestre, és jelentkeztem Nagy Endre színházában – idézte fel pályafutása kezdetét –, elénekeltem egy Gábor Andor-sanszont. Nagy Endre nem fogadott üdvrivalgással, csak azt mondta: másnap van premier, van-e ruhám, amiben föllépjek? A plakátra már nem tudják rátenni a nevemet, Nagy Endre fog bekonferálni. Így történt. A ruhámat anyám varrta, kassai »úrilányruha« volt, szűzies kivágás, semmi ékszer. Nagy Endre a színpadon azt mondta: a magyar sanszonéneklésnek Medgyaszay Vilma óta nem volt Yvette Guilbert-je, tegnap jelentkezett egy vidéki kislány, úgy érzem, ő az utód, hallgassák meg. Ott álltam világoskékben, szőkén… A kabaré akkor teli volt »női áruval«. Később nekem is küldtek föl ezüst fésűkészletet, hívtak vacsorázni… Rózsaszín kombinés nők ingtak körülöttem az öltözőben, kifestve – s én még festeni se tudtam magam…”

Színi pályára készült, megismerkedett a kor legnagyobb magyar szavalóművészével, Ascher Oszkárral, aki felismerte benne a tehetséget, tanítványává fogadta. Tehetségét sokan csodálták, a kor vezető művészeinek barátságát élvezhette, szoros kapcsolat fűzte Veres Péterhez, Kassák Lajoshoz, Illyés Gyulához. Füst Milán – bár férjét, Komlós Aladárt jó barátság fűzte hozzá – szerelmes is volt bele kicsit.

Végül előadóművészként talált önmagára, a Nyugat költőit és elbeszélőit tolmácsolta igen nagy átéléssel és sikerrel. „Olvasóból lett szavaló – írta róla Szalatnai Rezső –, vagyis olyan mélyen érintette a vers, hogy átadta magát az önkéntelen tolmácsolásnak. Valahányszor hallottam, lenyűgözött páratlan emlékezőtehetsége, nemcsak a verseknél, hanem, ami még nehezebb, a prózának az elmondásánál. Memóriájánál csak kifejező egyszerűsége nagyobb, vagyis művészetének szépsége és épsége.”
Nővérével ellentétben nem kerülhette el a deportálást. A háború után kezdett írással is foglalkozni, néhány elbeszélése megjelent az Újholdban, majd 1958-ban adta közre Szerelem, fájdalom című ifjúsági regényét. Az 1971-ben megjelent Igen már művészregény, egy önmagával és környezetével küzdő rokonszenves művészegyéniség ábrázolása, amely képet ad az előadóművész Palotai Erzsi pályájának érzelmi történetéről is. Emlékezéseivel és Illyés Gyula, Kassák Lajos, Déry Tibor, Ascher Oszkár, Medgyaszay Vilma arcképvázlataival aratta legnagyobb szépírói sikerét.