Antal Sándor, az első Holnap antológia szerkesztője

Legnagyobb irodalomtörténeti jelentőségű tette minden kétséget kizáróan a holnaposok első versgyűjteményének összeállítása volt, A Holnap Társaság létrejöttében is fontos szerepet vállalt. Újságíróként, irodalmárként és képzőművészként is megérdemli, hogy a nevét ne borítsa a feledés homálya.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Adler Sándor, írói nevén: Antal Sándor 1882. november 28-án született Nagyváradon. Egy szegény szabómester családjából származott, ezért iskoláit hosszabban, több év kihagyással végezte el. Budapesten jogi és filozófiai tanulmányokat folytatott, majd szobrászatot is tanult, Telcs Ede volt a mestere. 1904-ben hazatérve a Nagyváradi Napló szerkesztője lett. Előzőleg már több váradi újság munkatársa volt, ugyanakkor már budapesti lapokba is dolgozott. Első elbeszéléskötete Mozaik címmel jelent meg Nagyváradon 1904-ben. Első verseit ugyanitt jelentette meg 1905-ben, Akik ma élnek cím alatt. Elbeszélő műveiben erős szociális érzék és mélyreható lélekelemzés nyilvánult meg, versvilágát őszinte líraiság jellemezte. Verseiben szívesen használta a XVI–XVII. századi magyar költészet versformáit.

A holnaposok élén
Amikor szülővárosában csatasorba állt, még alig hűlt ki Ady Endre helye a Nagyváradi Napló redakciójában. Antal buzgalommal szegődött a XX. század eleji modern magyar irodalom szolgálatába. „Pestet nem számítva, a váradi lapok a legjobbak – állapította meg nem kis lokálpatrióta büszkeséggel. – Váradon lehet a legjobban mulatni, a váradi nők a legszebbek, a váradi szabók, borbélyok, pincérek a legjobbak.”
A fiatal váradi írókat, költőket régóta foglalkoztatta egy olyan új irodalmi társaság létrehozásának gondolata s egy olyan irodalmi folyóirat kiadása, mely a konzervatív irodalmi élet tespedtségével szemben haladó szemléletet tükrözne, emellett a túlcentralizált, Budapest-központú szemlélettel is szakíthatna. A társaság megalakításához az adott végső lendületet, hogy 1908 februárjában a Premontrei Főgimnázium tanáraként Váradra érkezett Juhász Gyula.
Antal Sándor visszaemlékezései szerint legelőször Juhász kedvenc tanyáján, a Kis Pipában találkozva vetődött fel a lapalapítás ötlete. Minden esetre hosszú kávéházi beszélgetések előzték meg A Holnap megjelenését. Antalnak 1908. március 11-én Adyhoz írt leveléből tudható, hogy a folyóiratnak tervezett A Holnap egyszeri megjelenésű antológiává szelídült. Hiába voltak lelkes mecénásai a folyóirat tervének, hiába nyerték meg Adyt munkatársnak, az anyagi lehetőségek, az elvárható igény oly szűk volt, hogy a nagyváradi fiatal költők, irodalomszeretők az antológia lehetőségét választották. Különben a mai napig vannak irodalomtörténészek, akik úgy vélekednek, hogy Váradnak a század eleji fénykorában sem lett volna akkora szerzői gárdája, kapacitása, hogy egy havi rendszerességgel megjelenő folyóiratot ellásson színvonalas kézirattal.
Az antológia anyaga hamar összegyűlt, már 1908 május–júniusára a megjelenését tervezték, de a körülötte zajló viták és sértődések – Antal előszava és költőportréi – miatt, valamint a kiadó kérésére végül csak 1908. szeptember legelején látott napvilágot A Holnap első kötete. Óriási visszhangját utólag körbejárva Antal úgy vélte, „A Holnapnak az volt a baja, hogy túlságosan sikerült. […] Fél esztendőn keresztül a Magyar Tudományos Akadémia elnöki székéből is, a napi sajtóban is, a vicclapokban is, az iskolai önképzőkörökben is, állandóan csak velünk foglalkoztak. Háttérbe szorultak a politikusok, a primadonnák, a panamisták, a sikkasztók, az egész ország két pártra szakadt, A Holnap ellen, A Holnap mellett. Kitört a nyílt háborúság, meg kellett menteni a nemzetet a holnaposoktól. Kicsik és nagyok, tudók és tudatlanok leveleztek, cikkeztek, krokit és verset írtak A Holnap, illetve az Ady nevű veszedelem ellen. Hír szerint egy csomó diákot ki is csaptak az ország iskoláiból, mert a mételyes holnaposok verseit merték szavalni az önképzőkörökben.”
Nem érdektelen megemlíteni, hogy bár az antológia szellemi hatása elsöprő volt, alig kéttucatnyi példányt sikerült értékesíteni belőle…

Stockholm, majd Pozsony – az utolsó állomás
Amire az antológia – szerkesztőjének beleegyezése nélkül foganatosított módosításokkal, finomításokkal – megjelent, Antal Sándor már messze járt Nagyváradtól. A távolból követte nyomon a kötet körül kirobbant hatalmas sajtóvitát, bár ahogy egy Osvát Ernőnek, a Nyugat szerkesztőjének írt leveléből kiderül, napirenden volt a fejleményekkel, sőt kérte Osvátot, hogy adjon helyt az Emőd Tamásról és Miklós Jutkáról írt, nem túlzottan kedvező íróportréja miatti perpatvarral kapcsolatos véleményének.
Antal Sándor 1908 és 1913 között Svédországban, Norvégiában és Dániában élt. Szobrász képzettsége révén Ch. Ericsson műtermébe került, ahol több mint száz plakettet készített, írásait pedig svéd lapokban jelentette meg. Svéd nyelvismerete okán sokat fordított svédből, például Selma Lagerlöf regényeit és August Strindberg több munkáját.
1913-tól ismét Nagyváradon élt. Ebben az esztendőben két regénye is megjelent: A trondhejmi herceg kíséretében címűt szülővárosában, a Jörnu történetét pedig Gyomán nyomtatták ki.
Első regényéről Füst Milán így vélekedett a Nyugatban: „Antal Sándor okos ember, és könyve érdekes könyv. A történet milieuje is rendkívüli, és a hős személye is sok tekintetben vonzó. Egy külföldön hányódó-vetődő, magányos magyar szobrász beszél első személyben (naplószerű az elbeszélés). Az írójában van erő és frissesség: merész kézzel vezet végig egy romantikus, sok tekintetben elhihetetlen történeten, melyben semmi sincsen megokolva, és semmi sincsen kifejlesztve. Igazi szenvedés nincs e könyvben, igazi művészet is kevés van. Mégis érdekes ez a könyv. Jobb lett volna talán, ha az írónak sikerül a szobrász személyét elkülöníteni saját személyétől, ha művéből kiérzett volna az író felsőbbsége. De e könyv a meztelen őszinteség indiszkrét erejével hat sok helyén – tehát hatásos ugyan, de nyugtalanító.”
1914-ben Budapesten látott napvilágot A mester című színműve, újabb elbeszéléseit A csudálatos szemű katona címmel ugyancsak Nagyváradon jelentette meg 1917-ben. Nagy port felkavaró vitairata, A magyar zsidóság jövendője. Felelet dr. Ágoston Péter nagyváradi jogtanárnak a saját kiadásában került nyomdába. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején a Vörös Újság munkatársa lett, emiatt a tanácshatalom bukása után Csehszlovákiába menekült, Pozsonyban élt, és részt vett a magyar kulturális életben. 1921-től a Nemzeti Kisebbségek szerkesztője, 1923-tól 1938-ig a pozsonyi Népújság főszerkesztője lett. Utolsó verskötetét 1924-ben Pozsonyban adta ki Garabonciás ének címmel.
1942-ben egy feljelentéssel felérő írás jelent meg róla egy német nyelvű helyi lapban, és ezután a családjával együtt elhurcolták. Egyes hírek szerint németországi koncentrációs táborban halt meg, más források szerint egy sikertelen határátlépési kísérlet során ölték meg a Gestapo emberei.
Ady és Várad című munkáját részletekben közölte Pozsonyban, de a teljes kézirat csak a 2000-es évek elején került elő Emőd Tamás hagyatékából, és 2004-ben adta ki Budapesten a Madách Irodalmi Társaság. Pozsonyi működése alatt a magyar kisebbségi irodalom fontos szereplője volt, mindig ő tette a legradikálisabb nyilatkozatokat. 1928-ban, A Holnap megjelenésének huszadik évfordulóján nagy hangon jelentette be, hogy újraéleszti a társaságot és antológiáját – ami nyilvánvalóan lehetetlen volt…

Szilágyi Aladár összeállítása