Maradnak a megszorítások

A Boc-kabinet elfogadta a azt a stratégiát, mely alkalmazásával Románia komoly pénzösszegeket tervez spórolni 2014-ig. Az intézkedések az állami alkalmazottakat és a nyugdíjasok egy részét érintik.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A román kormány 2014-ig befagyasztja az étkezési-, ajándék- vagy egyéb jellegű jegyek juttatását az állami alkalmazottak részére és folytatni fogja a túlórák alatt végzett munkák szabad órákkal való jutalmazását.

Ugyancsak 2014-ig tart majd az alkalmazások befagyasztása is, ez azt jelenti, hogy hét megüresedett helyből mindössze egyet fognak betölteni az állami intézményekben. Ezzel a módszerrel a tervek szerint 2013-ban 1,72, míg 2014-ben 1,99 milliárd lejt terveznek megspórolni. Az állami intézmények ugyancsak az említett időszakig nem kapnak engedélyt új gépkocsik, bútorzat és irodai felszerelés vásárlására. A különféle ajándékjegyek megvonásával vélhetően 2012-ben 9,1, míg 2013-ban 9,6 milliárd lej marad benn az államkasszában.

A megvonás a nyugdíjasokat is érinti majd. Mint ismeretes, az új, 2011 január 1.-én életbe lépett nyugdíjtörvény kimondja, hogy mindazok, akik 2001. április 1. előtt mentek nyugdíjba, 25%-os havi pontemelkedésre számíthatnak, míg az ebben az évben nyugdíjazottak juttatását újraszámolják. A törvénykezést 2012 január 1.-től akalmazták volna, most azonban – szerdán fogadta el a kormány – úgy látszik, ez sem 2012-ben, sem pedig 2013-ban nem fog megvalósulni.