Színjátszás egykoron a Rhédey-kertben

Annak idején amilyen lelkesen fogadta a közönség a képeslapon látható nyári színkör építését, legalább olyan gyorsan le is mondott róla. De hol is volt ez a nyári színkör? A Rulikowski út leágazásában, a Rhédey-kert felé vezető térség elején, nagyjából a mai Bălcescu-szobor helyén.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A tulajdonképpeni Rhédey-kert csak a Vitéz (ma Decebal) utcát szegélyező házsor vonalának képzeletbeli meghosszabbításától nyugatra terült el, a jelenlegi állatkertnél nagyobb területen. A Rhédey-kerttől keleti irányban még a XIX. század második harmadában is egy zöldségeskertnek használt terület volt, amelyet bolgárkertészek birtokoltak. E kertrész parkosítása majd csak 1898 tavaszán, a honvéd hadapródiskola építésekor merült fel azért, hogy megfelelő környezetet teremtsenek a katonai intézménynek.
E parkban építették fel 1908 augusztusára a képen is látható nyári színkört. A megnyitó napján, augusztus 29-én egyebek mellett ezt írta az egyik helyi napilap: „A város kultúrájának történetében új korszakot jelölt meg a mai nap, amikor kitárulnak a nyári színkör kapui. A Rhédey-kertben a kényes, tornyos kis színház régi álom megvalósulását jelenti. Jelenti, hogy a színészet állandó otthont nyert Nagyváradon. Nem lehet ennek a jelentőségét kicsinyelni, mert büszke lehet ez a forró életű nagyszerű város, hogy a művelődésnek oly előkelő fokára ért, hogy kultúrigényei a színészet állandósítását követelik. Büszke lehet rá ez a város, hogy áldozatával, szeretetével módot ad egy nagy nívójú színjátszó társulatnak, hogy a vándorbotot elhajítsa, az ő javára érvényesítse művészetét.”
Bár a megnyitó jól sikerült, Erdélyi Miklós színtársulata is sikert aratott, a korabeli sajtó mégis botrányt emlegetett már az avatás másnapján a kevés ablak és a rossz szellőzés miatt. Ráadásul a karzatról és a hátsó erkélysorról nem lehetett jól látni a színpadot. Annak ellenére, hogy a hibákat gyorsan kijavították, a színkör soha nem lett olyan kedvelt, mint a bazárkerti előde. Talán amiatt sem, hogy ekkor már kőszínháza is volt a városnak, s nyaranta inkább a szabadtéri rendezvényeket részesítették volna előnyben a zárt, fából épített színkör helyett.
Ha az itteni nyári színkörnek nem volt is soha sikere, annál nagyobb sikert hozott a Rhédey-kert árnyas fái alatt – nem messze a mauzóleumtól – 1897. augusztus 15-én Szophoklész Elektrája Jászai Marival a főszerepben. Ha igaz, az 1889-es müncheni Lear király után Európában ez volt a második szabadtéri játék.
A nagy hírű előadást Jászai Mari június 25. – július 4. közötti színköri vendégjátéka előzte meg. Egy esti előadás utáni fogadáson született meg a szabadtéri fellépés ötlete. Fehér Dezső és Halász Lajos hírlapírók kecsegtették azzal a művésznőt, hogy Váradon megvalósíthatja nagy álmát: méltó keretek között, a Rhédey-kertben felépített görög színpadon előadni az Elektrát. Rendezőbizottságot alakítottak, kellő hírverést keltettek a vállalkozásnak, míg id. Rimanóczy Kálmán hozzákezdett a színpadkép megtervezéséhez. Az építész arra törekedett, hogy a monumentális színpadkép a görög művészet időtlenségét tükrözze.
A Nagyvárad napilap részletes leírást adott a színpadképről: „Hatalmas jegenyék alatt helyezkedett el a nézőtér és a színpad. A nagy amfiteátrumszerű, két részre osztott nézőtér elfoglalta az egész, úgynevezett köröndöt. A körönd déli oldalán állott a tizenöt és fél méter széles, egy méter húsz centiméter magas színpad, amelyhez – négy lépcsőfokkal megemelt – felső színpad társult. A színpadot nyolc méter magas korinthoszi oszlopsor szegélyezte, s az oszlopsort timpanonos tetőszerkezet fogta össze. Oldalt a Pelopidészek királyi palotája, »az aranyban és öldöklésben egyaránt gazdag«. A két oszlopsorban Szophoklész és Apollón életnagyságú szobrai, Peller Ferenc váradi művész alkotásai. A hatalmas színpadot két »küklopszi« stílusú romfal határolta, melyeken négy Veszta-láng égett.”
Az előadás rendezője Balla Kálmán színész volt, aki jó érzékkel, a szokásoktól eltérően, megszakítás nélkül, egyfolytában játszatta a darabot. A háromezer fős nézősereg lélegzet-visszafojtva ült a helyén az utolsó szavakig. Ekkor az ünneplés minden képzeletet felülmúlt. Jászait tizenötször szólították a közönség elé… Amikor Szücs Dezső, Adorján Emil és Beregi Oszkár kíséretében kocsin hajtatott be a városba, a Kert utca végén a lelkes sokadalom kifogta a lovakat, a férfiak beálltak a kocsit húzni, és Jászai Mari „mint a művészet fejedelme, az ünneplő tömeg rivalgása mellett vonult be a városba”.
Nem sokkal az előadás után Jászai Mari így emlékezett váradi fellépésének helyszínére: „A Rhédey-aréna isteneknek való hely. Hivatva van arra, hogy ünnepek színhelye legyen. Egész előadás alatt remegtem, mint egy szentségtörő. Lelkem beleolvadt a föld lélekzetébe. Megszűntem egyén lenni. Azt éreztem, amit mindig, ha a természethez közel vagyok, távol az emberek műveitől, hogy a nagy világ egy paránya vagyok, egy porszem és egy lehellet – és a mindent látó nagy Nap rám nézett, sugarai a szemembe tűztek, körülöttem az eleven »földölelő lég«, mely hajamat lengette, és előttem ünnepi ruhában és ünnepi hangulatban háromezer ember. Megremegtem. Ijedség szállt meg, mert éreztem, hogy olyat várnak tőlem, amit nem bírok adni…”
A korabeli sajtó – a külföldi is – rengeteget foglalkozott az előadással. A sikertől fellelkesülve néhány nap múlva Várady Zsigmond egy tervezetet olvasott fel a Zöldfa vendéglő termében, miszerint minden évben négy-öt drámából álló ciklust kellene bemutatni Váradon. A terv azonban feledésbe merült, a további váradi szabadtéri játékokból nem lett semmi, így aztán Jászai Mari Elektrája egyszeri és megismételhetetlen emléke maradt a váradi színháztörténetnek.