Vakolatdíszek eltűnőben

A Belényes környéki falvakban érdekes díszítő elemeket találtunk a régi házak homlokzatán. Mára már két kezünkön meg tudjuk számlálni a még megmaradt díszeket, mert felújításkor, ablakcserekor leverik a régi vakolatot, eltüntetik az egyedi díszítőelemeket. Ezért gondoltuk, hogy a még létezőket számba vesszük és bemutatjuk olvasóinknak.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Györffy István az 1911. augusztusi fekete-Körös-völgyi kutatásainak eredményeit publikáló A Fekete-Körös völgyi magyarság (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986) című könyvében jelzi, hogy a „házak elengedhetetlen vértelékdísze a vakolatból való reliefszerű fenyőkoszorú, kétfelől egy-egy fenyőággal”. Érdekes a megnevezése ennek a motívumnak, mert a későbbi kutatók és a lakosság rozmaringkoszorúnak és rozmaringágnak nevezi ezeket.
Írásunkban a Belényes környéki magyar falvak e néprajzi sajátosságára, a domborművű vakolatdíszítés még létező elemeire hívjuk fel a figyelmet. Dr. Kós Károly a Tájak, falvak, hagyományok című kötetében – amely a Fekete-Körös völgyében 1948-ban tett gyűjtőútjának eredményeit összegzi – és az 1976-ban publikált tanulmányában jelzi, hogy vakolatdíszítést talált az épületek homlokzatán, Magyarremetén „a ház csonkán koszorú és rozmaringág, lent oszlop”.
A régi vakolatdíszek gyakoriak az ablakok mellett, ablakok között és egyes falvakban a kapulábakon. A díszítések virágszár és levél motívumokból állnak. Találtunk olyan helyet, ahol az évszámot is feltüntették. A vakolatdíszen megfigyelhető vidékünkön a rozmaringág meg a rozmaringkoszorú; itt-ott találkoztunk a tulipán motívummal vagy különálló kompozícióként cserépedényből kinövő tulipánvirággal.
A díszeket rendszerint a felépült ház vakolásával egy időben, a fal felületén dombormű formában alakították ki. A relief motívumokat a sgrafittóhoz közel álló technikával készítették el. A jó kezű kőművesmester hozzáértése napjainkban is meglátszik az igényesen készült munkákban. A vakolatot szitált homok és mész keverékéből készítették, ebből formázták az időtálló díszeket. A mester 2-3 cm vastagon rakta fel a maltert, majd sablon segítségével kirajzolta a motívum körvonalait, bemélyítette, és eltávolította a fölösleges vakolatot, a motívumokat óvatosan a kívánt formára alakította, domborította. A vakolatdíszeket nem színezték, a fal színével megegyező fehér vagy kék színre meszelték.
Gyakori volt a kapulábak vakolatának díszítése is. Nem találtunk szimbolikai jelentést ezekre, szerepük annyi volt, hogy megtörjék a nagy felületek egyhangúságát.
Várasfenesen leltünk egy nagyon szép és igényesen kidolgozott vakolatdíszt, az életfamotívum feldolgozását; mérete körülbelül egy méter, és 1938-ban készült. A cserépedényből kinövő tulipán szárából több hajtás nő, és ezek tulipánvirágban végződnek. Várasfenes híres volt a szakmájukat ismerő kőművesekről. Úgy gondoljuk, ezért is találtunk több ház homlokzatán faldíszeket, rozmaringágak és -koszorú ábrázolását. A zsalugáteres ablakok keretei is vakolatdíszítést kaptak.
Belényessonkolyoson egy nagy felületű kerítésfalon találtunk cserépedényből kinövő tulipánmotívumot. Körösjánosfalván egy régi ház homlokzatán ugyancsak a vidékünkön használt rozmaringág és -koszorú nyomát látjuk. Sajnos az évek során felkerült mészrétegek félig befedték ezeket a motívumokat.
Sajátos díszítési formát találtunk a kapuoszlopokon Köröstárkányban, Kisnyégerfalván, Várasfenesen. Ezek a vakolatdíszek a hozzáértő mesterek munkáját dicsérik, és a házban lakó, a szépet igénylő, tehetős és szorgalmas gazda ízlését jelzik.
A régi épületek pusztulása, átalakítása manapság a legtöbbször egyet jelent népművészetünk, népi kultúránk jelrendszerének eltűnésével; szegényíti népi építészetünk ránk hagyott örökségét.

Miklós János
(A képzőművész utolsó, a Biharországban megjelent írása)