Örvéndi Molnár Ferenc lelkész, iskolamester, poéta

A Sebes-Körös menti Örvénd szülötte sem egyházi íróként, sem rímfaragóként nem tartozott a XVII. század jeles szerzői közé. Érdekes pályakezdése, illetve egyetlen fennmaradt műve mégis arra érdemesíti, hogy alakját kiemeljük a feledés homályából.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Feltehetően 1640 táján született egy szegény molnármester ivadékaként. Tanulmányait a nagy hírű váradi iskolában kezdte, majd Debrecenben fejezte be, hogy milyen körülmények között, azt könyvének elöljáró szövegében „az nyomorúsággal teljes scholai állapot”-ként említi. Egyike lehetett azoknak a diákoknak, akik részt vettek Martonfalvi György rektor vezetésével a Szejdi Ahmed budai pasa serege által ostromlott vár védelmében. Erdély legfontosabb védőbástyájának eleste után a diákság maradéka, élén professzorukkal, Debrecenben talált menedéket, s az ottani tanintézetet erősítette.

Kollégiumi évek, kitérővel
A debreceni református kollégium a XVI. század közepén, néhány évvel a váradi illustris schola alapítása előtt kezdett működni. Első ismert iskolamestere, azaz rektora Dézsi András volt 1549 és 1551 között. A két szomszédos intézmény között gyakori volt az egészséges versengés, az átjárás is mind az oktatók, mind a tanulók körében. Úgy tűnt, Várad megelőzi Debrecent, hiszen az előbbi a XVII. század közepére már-már főiskolává fejlődött, az utóbbiban pedig komoly gondok kerekedtek. A diákköztársaság többször összeütközésbe került a debreceni városi tanáccsal, ahogyan arról az 1648-as diáklázadás is tanúskodik. Akkor 110 diák hagyta el a várost. Tartósan azonban Debrecen sem tudott meglenni diákjai nélkül, s már az év végén kárpótlást, a város pénztárából fájdalomdíjat fizetett a megsebesült diákoknak. Így tudható, hogy mennyit ért egy diák füle a XVII. században: Czeglédi András füle elveszítéséért 250 forintot kapott…
Debrecen városának bizonytalan, állandóan változó státusa miatt nem sok kíméletben volt része a török világban. 1660. április 30-án Szejdi Ahmed budai pasa Várad alá vonuló serege súlyosan megsarcolta. Ennek ellenére Várad 45 napos ostroma után Martonfalvi György a megmaradt diákjaival – köztük Molnár Ferenccel – ott kapott menedéket. Az erdélyi születésű Martonfalvit I. Apafi Mihály fejedelem a franekeri egyetemre küldte tanulni, ahol 1659-ben a Biblia magyarázatából doktori címet nyert. Visszatérte után lett a nagyváradi református kollégium tanára. Debrecenbe érkezve 1660. szeptember 1-jétől a hit és mértan tanára volt. Népszerűségét jelzi, hogy 1664 szeptemberében a tanulók kérésére rektor lett.
Örvéndi Molnár Ferenc két évig volt a kollégium tógátus deákja (növendéke), majd kiderítetlen okból Kecskemétre távozott, és csupán 1664-ben tért vissza. Nem üres kézzel…

Egy könyv előzményei
Bár Kecskemét a hódoltsághoz tartozott ekkoriban, a viszonylagos nyugalom szigete volt. A budai pasának közvetlenül adózott ugyanis, így annak védelmét is élvezte; később a szultáni kincstár birtoka lett. Molnár Ferenc nem tétlenkedett itt. Feljegyzései szerint: „Hogy én is az tiszteséges deáki tudományok után njomorgó Propheták fiai között méltatlannak ne találtatnám és ítéltetném, Istennek elmémbe adott ajándékának kitsiny sengéjét akarván meg mutatni, kitsiny lelki Tárházi munkátskámat akarám a’ Sz. Irásban öregbülni akaró, Isten hiveinek kedvekre nap fényre botsátani és másokkal is közleni.”
Ennek a „kitsiny sengé”-nek a szárba szökkenése annak köszönhető, hogy Molnár megismerkedett Bereghi János volt kecskeméti prédikátorral, a jászberényi schola mesterével, akinek félbemaradt próbálkozásain fellelkesülve elhatározta, hogy a Biblia egészét „summázva”, annak rövidített változatát versbe, rigmusokba foglalja a jobb megjegyezhetőség érdekében. Debrecenbe már kész tervvel tért vissza. Bevallása szerint professzora is munkára ösztönözte: „Az elmúlt 1664. esztendőben Jász-Berenyből vissza jövén a’ Debreczeni hírrel messze fénlő, ditsiretes Scholában, T. Martonfalvi György úrnak, ennek a’ Scholának hasznos tanítójának és igazgatójának, tanításának hallgatására, be jövetelem után csak hamar, a’ meg nevezett esztendőnek junius havában, ő kegyelme el kezde tanítani, némellyikünknek kívánságára, a Magyar Bibliát. Melly Bibliának könyeb úton való meg fogásának és azokban való dolgoknak elmémben való meg tartásának okáért, énis leg ottan, a’ Bereghi Uramtól mutatott mód és út szerént, az el olvasott részeknek summáit el kezdém versekbe foglalni. (…) Isten segedelméből az el múlt Sz. György havának 2. napján a Bibliát egésszen el végeztem.”

A Lelki Tár-Ház
Miután munkájával elkészült, diáktársai kérésére még egyszer átírta, újrafaragta azt: „Mivel sok külömb külömb féle nótájú Rhytmusokra ment, úgy ítélem talám 25 külümböző nótákra volt csinálva, az régi Psalmusok nótái szerint, ezt sokan a’ Deákok közzül, kik le akarták írni, nem javalván, adták tanátsul, hogy sokkal jobb és hasznosabb volna, ha mind egyetlen egy nótára csinálnám, úgy könyv nélkül való meg tanulása is könnyebb volna, énis azért ennek engedvén, az elejétől fogva mind végig, egy holnap alatt megint egy módú nótára formáltam.”
Molnár hamarosan nyomdászra lelt „Betsületes Karancsi György Debreczeni Typographus” személyében. Karancsi könyvnyomtatóként nem excellált, de a támogatók toborzásában igen. Hamarosan, „1665. Karátsony havának 4-dik napján” megfogalmazhatták a köszönőlevelet és az ajánlást a kötet patrónusának: „Nemzetes, kegyes, élettel és tudománnyal tűndőklő Barkó Benedek uramnak; Ketskemét Városának eggyik igaz tagjának, s’ tiszteletes Tanátsának, az Isten ditsősége mellett fáradozóknak hűséges Promotorának, nékem Böcsülletes jo akaro Uramnak ez kis munkátskámat Kegyelmednek ajánlom.”
A szerző Elöljáró beszédben nagyarázza el a „Kegyes Olvasóknak”, hogy miként kezeljék a keresést és a memorizálást elősegítő, az ábécé betűrendje szerinti iniciálékkal ellátott, négysoros versszakokra tagolt szöveget. A mi derék rímfaragónk véges-végig, 1189 szakaszon, 4756 soron keresztül betartotta az „egy nótára szabás” műveletét: 13 szótagú, ragrímes verssorokba gyömöszölte a Szentírás „summáját”…
Mutatóba hadd idézzünk egy részletet Mózes első könyvéből, betűhíven tükrözve Karancsi mester nem túlzottan pedáns tipográfiai munkáját: „Bévivé Isten őket Paradicsom kertben, / Holott egy fa gyümölcsöt megtilta középben. / Mondván: mingyárt meg haltok, ha ti esztek ebben. / Osztán az házasságis szerezteték itten. // Csalárd hazug ördögnek beszédét elhivék, / És a’ meg tiltott fának gyümölcsét illeték, / Melyért mindgyárt az átok reájok ki omlék. / Az áldott magis osztán nékik igirteték.”
Szó, mi szó – talán egy-két buzgó nyelvész kivételével, akit behatóan érdekel a XVII. századi szóhasználat, az írott magyar nyelv akkori állapota –, napjainkban aligha akad olyan olvasó, aki keresztülrágná magát ezen a betűtengeren…
Egyébiránt szerzőnk későbbi életéről csupán annyit tudunk, hogy debreceni tanulmányai befejeztével, 1666 első felében a Bihar megyei Magyarkécre választották lelkésznek, 1674-től pedig a szilágysági Krasznarécsén volt pap és iskolamester.