Művelődjünk anyanyelvünkön!

Édes anyanyelvünkkel nem bánhatunk mostohán vagy a tékozló fiú módján! Több ezer éves örökségünket még a csillogó aranynál is figyelmesebben, gondosabban kell őriznünk! Ezt a kincset kinek-kinek kötelessége a maga fényében fölragyogtatni, megtartani, sőt gazdagítani.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Jó néhány hallgatóm – e felelősséget átérezve – nem egyszer szögezte nekem a kérdést: Óhajod megértem. De mit tanácsolsz? Hogyan fejleszthetem fogalmazókészségemet? Miként gyarapítsam anyanyelvi műveltségemet?
Első lépésünk pallérozottságunk bizonyítása. Ezt miként érhetjük el? Ha értékes könyveket olvasunk, szépen szóló társakkal beszélgetünk, szavalóversenyek hallgatóivá válunk, az internet kínálata s a tévé műsorai közül az igényeseket választjuk. Következő ajánlatom: klasszikus íróink alkotásait ne csak a fordulatos cselekményekért, a példás jellemek megismerése érdekében vegyük kezünkbe, hanem azon is töprengjünk el, hogy a szerzők milyen nyelvi, művészi eszközökkel érték el a bennünket megragadó érzelmi hatást. Üdvös lenne, ha egy-egy mondatukat, kifejezésüket az e célt szolgáló füzetünkbe jegyeznénk.
Ismereteinket tovább bővíthetjük népköltészetünk hervadhatatlannak bizonyuló virágaival. Különösen a szólások (fogához veri a garast; szegény, mint a templom egere; fehér, mint a fal; kivágja a rezet) és a közmondások (jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok; ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát; a rest kétszer fárad; nehéz láncban táncot járni) teszik élvezetessé stílusunkat.
Haszonnal jár, ha olykor emlékezetünkbe idézzük a nyelvtanárainktól hallottakat, ha betekintünk gyermekünk nyelvtankönyvébe, és vele együtt küzdünk a botlások ellen. Ilyen például a -ban, -ben ragok fölcserélése és a -suk, -sük igevégződés helytelen használata. Egy baráti társalgás során ütötte meg fülem e mondat: „Gyertek, megmutassuk, miként festettük ki a gyermekszobát, utána megetessük Évikét.” Bevallom, az elkövetett vétek erősen felbosszantott. Barátomnak ezt így kellett volna mondania: „Gyertek! Megmutatjuk a gyerekszoba kifestését, majd megetetjük Évikét.” A kárhoztatott ragokat csupán a felszólító mondatokban használjuk!
Anyanyelvünk művelésével, tisztaságának megőrzésével jellemünket is erősítjük. Önfegyelemre, a kimondott szó felelősségvállalására intenek. E törődés egyéniségünk értékes vonásait gyarapítja, állandósítja. Ha erőfeszítésünk eredménye csupán ennyi lenne, már az is győzelem!

Dánielisz Endre