Akinek a karaktere más, mint a lelke

Debrecenben közel másfél évtizede tartották a Légy jó mindhalálig című musical ősbemutatóját Pinczés István rendezésében. Szövegkönyvét és verseit Miklós Tibor írta, zenéjét Kocsák Tibor szerezte. Nyilas Misi szerepében 125 előadásban felváltva láthatta a közönség Pető Istvánt és Dózsa Gergely Pétert. „PETŐ ISTVÁN móriczi Nyilas Misi, a megszólalásig hasonlít a bánatával és a csalódásával magára maradt kollégistára.” (Kurír, 1991. május 7.)

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

– Hogy kerülhet egy bojti fiú reflektorfénybe? – érdeklődöm Pető Istvántól, a darab egykori főszereplőjétől, aki néhány éve Berettyóújfaluban él, itt nősült meg és alapított családot.
– Anyukám fedezte fel a Hajdú-Bihari Naplóban a felhívást, hogy szereplőket keresnek a Légy jó mindhalálig című előadásra a Csokonai Színházban. Már akkor látszott, hogy nemcsak verset tudok jól mondani, hanem a prózai szövegekkel is jól boldogulok. Ő küldte el a jelentkezésemet, hiszen én azt sem tudtam akkor, hogy mi az a színház. Egészen sajátos világot alakítottam ki magam körül. Nekem nem voltak kisautóim, de nagyon tudtam játszani a tyúkokkal! Leosztottam nekik a szerepeket, és utánoztam mindenkit a faluban. Ez utóbbit az apukámtól lestem el. A színháztól kaptunk egy levelet, hogy délután három órakor jelenjek meg a meghallgatásra, de ezt nem tudtam teljesíteni, ezért anyukám haladékot kért, amit meg is kaptam. Én voltam az utolsó, akit meghallgattak az első fordulóban. Énekeltem egy népdalt, és mondtam egy mesét. Aztán kérdezték, hogy tudok-e valami mait. Nem értettem. Mi az, hogy mai? Aztán eszembe jutott a nagy Exotic-sláger, és harsányan rázendítettem, hogy „Trabanton szállni élvezet”. Nevettek. Pinczés István mondta is nekem, hogy küldjem be anyukámat. Nagyon megijedtem, nem tudtam elképzelni, mi rosszat tettem. A rendező végül csak annyit mondott anyukámnak, hogy szíve szerint már most odaadná nekem Nyilas Misi szerepét, de úgy vélte, még túl kicsi vagyok hozzá. Akkor még nem töltöttem be a tíz esztendőt. A második meghallgatáson jöttek a darab szerzői. Kazettáról tanultam meg a Szívek melegében című dalt, mert nem ismertem a kottát, és nem kísért engem soha zongora. A 24 fiúból, aki a darabban szerepelt, csak én voltam vidéki.
– Debreceni diák lett a kezdet kezdetén, mint Nyilas Misi…
– Negyedikes voltam, amikor elkezdődött a munka, 1990 decemberében, akkor nem tudtam megoldani a bejárást. Először beraktak a tanyasi gyerekek közé, de végül a 4/2-es zenei osztályba jártam az Újkerti Általános Iskolába. Ez nagyon kemény időszak volt. Nem az iskola és nem is a sok próba miatt, hanem azért, mert nagyon hiányoztak a szüleim, a család. Ötödikben már este megaludtam valahol, aztán reggel 5 órakor irány Bojt. Vonattal tettem meg az utat, ami nagy kerülőnek tűnik, de Püspökladánynál mindig volt közvetlen csatlakozás. Anyukám a vasútnál dolgozott, így ez nem került pénzbe. Hetedikes koromig ingáztam, addig tartottak az előadások. Négy évadon keresztül volt a darab műsoron, a 125. előadással lett vége. Az utolsó három évadot egyedül játszottam végig, mert a másik Nyilas Misi kinőtt a szerepből, és mutált a hangja is.
– Hogyan fogadta a falu, hogy rendszeresen szerepel a színházban?
– A gyerekek nem túl jól kezelték, de a falu, úgy érzem, büszke volt rá. Az akkori polgármestertől érkezett egy levél, amely így kezdődik: „Kedves Pityu! Engedd meg, hogy községünk képviselő-testülete szívből köszöntsön gyermekkori álmod valóra váltása alkalmából, amit a Légy jó mindhalálig című darabban Nyilas Misi szerepének magas művészi fokon való megformálásával értél el.” Az elismerésen kívül kaptam 5000 forintot is. 1991-ben jobban kerestem, mint édesapám. Anyuval együtt vehettem fel a tiszteletdíjat. A próbapénzre nem emlékszem, de egy előadásra ezer forint járt, egy-egy jubileumi előadásra pedig dupla pénzt kaptunk.
– Mennyire kísérte figyelemmel más színházak bemutatóit?
– Az ország összes Nyilas Misijét megismertem, mert ha volt egy bemutató az országban, meghívtak engem is mint a musical első főszereplőjét. Volt egyszer egy vendégszereplésünk Budapesten az Operett Színházban, ahova véletlenül betért egy idős olasz úr, aki nyugdíjas életét csavargással töltötte. A Marica grófnő helyett megnézett minket, és utána sokat segített abban, hogy eleget tudjak tenni a meghívásoknak. Amikor Békéscsabán volt a Légy jó bemutatója, érkezett Mario Gagliardini, és elvitt a színházba. Sajnos meghalt korán, jó ember volt. Az előadások után elkezdtem az Ady Gimnázium drámatagozatát, ahol szerencsére hamar észrevette Rózsavölgyi Gábor és Várhalmi Ilona, hogy többet és mást is tudok, mint ahogy a színházban tartották felőlem. Tanított Jantyik Csaba, Csendes László, Csikos Sándor. Utóbbi volt a beszédtanárom, és meg volt győződve róla, hogy belőlem színész lesz. Nem értette, miért nem nyertem felvételt a színművészeti főiskolára. Talán azért, mert a felvételin nem mindig a tehetség számít, hanem az adott osztály vezetője karaktereket keres.
– Voltak még más emlékezetes pillanatok a musicallel kapcsolatban?
– Őrzöm Zenthe Feri bácsi autogramját. Friderikusz Sándor, amikor még nem volt országosan ismert, a debreceni Kölcsey Művelődési Központban tartotta a talk show-it. Egyszer én is vendége voltam, és rajtam kívül ott ült Koncz Gábor, a Pa-dö-dő zenekar és Zenthe Ferenc, aki már egy nappal előtte érkezett, és látta a Légy jót. Megnézte az előadást, és behívott az öltözőbe, gratulált. Akkor kaptam ezt a kis fecnit az aláírásával. Abban az időben ment a tévében a Szomszédok, nem volt olyan ember, aki ne ismerte volna, és én is nagyon szerettem. A másik történetem az, mikor a Tv2-n, a Kölyökidő című műsorban interjúvoltak meg, és ország-világ előtt kijelentettem, hogy színész vagy sportriporter szeretnék lenni, „de nem olyan, mint Knézy Jenő, mert az ő közvetítéseit nem szeretem, hanem olyan, mint Vitray”. Két nap múlva jött a távirat, hogy Vitray Tamás is szeretne velem interjút készíteni…
– Hogyan alakult az élete a középiskola elvégzése után?
– Visszamentem a színházba, énekeltem a kórusban, és pár mondatos szerepeim is voltak. Porcsin László felnőtt csapatában is megfordultam, ez is jelentett egy-két előadást. Sajnos Lengyel Gyuri bácsinak lejárt a mandátuma a Csokonai Színház élén. Ő volt az igazgató, amikor a színi pályafutásomat kezdtem, és ő volt akkor is, amikor a középiskola után visszatértem. Csutka Istvánnal már nem volt ilyen felhőtlen a viszonyom, lassan minden megváltozott körülöttem. Nem találtak rám a szerepek. Egy kicsit megkeseredett a szám íze. A bábszínházban sem éreztem jól magamat, ahol utána egy esztendőt dolgoztam. Nem kaptam nekem való szerepeket. Ahogy az egyik tanárom mondta egyszer, az a baj velem, hogy a karakterem és a lelkem nincs összhangban. Nekem nincs főiskolám, talán majd egyszer, de akkor nagyon el fogok gondolkodni, hogy mit is válasszak. Szeretek dolgozni a gyermekotthonban, és annak is örülök, hogy itt is megtalált a színjátszás. Nekem is van egy felfedezettem, aki sikeresen vette az első akadályokat, és lassan elvégzi azt a középiskolát, ahova én is jártam. Rengeteg színész lett a Légy jó mindhalálig gyerekszereplőiből. Érdekes, a két Misinek, sem nekem, sem Dózsa Gergelynek nem sikerült. Mercs János Debrecenben, Posta Viktor a Madách Színházban játszik, Keresztes Tamás a Katona József Színház vezető színésze, Varjú Kálmánt is említhetem, és vannak, akik zenekarokban kamatoztatják tudásukat.
– Van-e valami nagy terve?
– Hogy színházban szerepeljek reggeltől estig, arra nem vágyom, nekem fontosabb a család, a feleségem és a kisfiam, Marci, akire nagyon büszke vagyok, ők most kitöltik az életem. Azt nem mondom, hogy soha, de egyelőre jobb a nyugalom. Megmaradtam ugyanannak a bojti kisfiúnak közel nyolcvan előadással a hátam mögött. Az utolsó, a 125. előadást végigsírtam, mert éreztem, hogy véget ér valami. Talán ha akkor többet foglalkoztatnak, vagy a középiskola végeztével a sikertelen felvételik után kitartóbb vagyok, másképpen alakul az életem…

Kocsis Csaba