Bem hadnagya, Garibaldi őrnagya (2.)

PAVEL PAPP DE POPA, Bihar vármegye báródsági kerületének szülötte (Báródbeznye, 1827 – Chiavari, 1908) négy országot átfogó, rendhagyó katonai pályafutását az 55. bihari honvéd gyalogzászlóalj őrmestereként kezdte, s az olasz hadsereg vezérkari tábornokaként fejezte be.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A Vöröstoronyi-szorost védő néhány száz ember képtelen volt feltartóztatni a hatalmas orosz túlerőt. Az 55. zászlóalj, amelyben hősünk szolgált, jól ismerte a terepet, hiszen 1849. március 28-án még ők űzték el az oroszokat a szoros havasalföldi oldaláról. Alig négy hónappal később, július 20-án ennek a fordítottja játszódott le. Kinizsi István huszár százados, a lovascsapat parancsnoka így emlékezett vissza a történtekre: „A Gábor Áron által öntött három ágyú közül az egyik elhasadt, s így nem a muszkák, hanem saját seregünk retirált tőle. Bodola Lajos tüzérfőhadnagy ugyan eléggé igyekezett valami szentfélékkel az ágyút befoltozni, Ihász Dániel alezredes azonban egy csendes teremtettét mondva magában, átnógatta lovát a mellette csergedező kis havasi patakon, és Oláhország területére lépett; bevégezvén azt a hősies kis csatát, melyet a Vöröstoronyi-szoros védelmére mintegy 1700 emberrel és 8 ágyúval a Nagyszeben felől támadó több mint 8000 muszka ellenében vívott. (…) Minő furcsa Isten teremtése is az ember! Hajnalban még víg baráti körben reggelizik a vöröstoronyi várban, azután lóra kap, s mint dühös vadállat embertársaira ront, és Istent s világot káromolva öl, gyilkol; délután pedig már mint hontalan vándor Oláhországban, átadja kardját Kara bimbasinak, ki miután fegyvereinket átvette, egyszersmind abban a kitüntetésben részesített, hogy saját lakásán szállásoltatott el. A menekült két zászlóalj legénysége (ti. az Ihász alezredesé és a Bíró Ede őrnagyé), továbbá 30 huszárom, kiktől a lovakat a török parancsnok mind elvette, s tisztjeink nagy része a Kijnéni feletti fennsíkon sátrak alatt és a gyepen helyeztettek el. Kodri bej, a török parancsnok Ihász alezredessel olyan egyezményre lépett, hogy csapatát fegyver nélkül Oláhországon keresztülbocsátja.”

Törökországi emigrációban
Az osztrák kormány már 1848 végén figyelmeztette a Portát, hogy a területére menekülőket adja ki. A bécsi külügyminisztérium 1849. január 29-én megküldte isztambuli képviselőjének Kossuth és hívei szűkebb körének arcképét és személyleírását.
Az első menekültekről Fuad efendi, a Porta bukaresti megbízottja 1849. július 23-i jelentésében számolt be: 1120 főről, köztük 36 tisztről tudtak, ők a vöröstoronyi csata után török területre szorult 55. (Pavel Papp csapata) és 88. honvéd zászlóaljból, egy üteg tüzérségből s mintegy harminc, Mátyás huszárezredbeli katonából kerültek ki. A menekülteket katonai őrizettel szállították el a határról.
Augusztus 15-én Perczel Mór nevében egy küldött érkezett Orsovára, s mintegy kétezer menekült befogadásának feltételeiről tárgyalt a törökökkel. 17-én már Mészáros, Dembinsky és Perczel tábornok is átlépte a határt. Az osztrák és az orosz konzul azonnal kérte kiadatásukat, de az efendi megtagadta ezt. Kossuth ezen a napon lépett török földre, Turnu-Severinbe, majd augusztus 22-én Vidinbe szállították.
Vidinben nemsokára több ezer menekült gyűlt össze. Az isztambuli angol követ, Stratford Cunning 1849. szeptember 25-én kelt jelentése 3615 magyart, 738 lengyelt és 493 olaszt említ. Miután a Porta megtagadta a kiadatást, az oroszok burkoltan, de kategorikusan háborúval fenyegetőztek. Az angolok és a franciák azonnal segítséget helyeztek kilátásba Törökországnak egy konfliktus esetére.

A „renegátok”
A törökök titokban az áttérést ajánlották a menekülteknek. Az emigránsok a menedék helyett azonban mást láttak ebben: így remélték összeugrasztani az ellenfeleket. „A magyar háború Törökországban fog folytattatni”– írta Andrássy Gyula. Az emigránsok kezdetben elutasították, de Bem viharos gyorsaságú áttérése után egyre többen lettek renegáttá.
A már idézett Kinizsi százados így jegyezte fel emlékirataiban azoknak a napoknak a hangulatát: „Ismét nagy suttogás hallatszott, mert megérkezett a szeraszkier segédje a török minisztériumnak a gróf Andrássy Gyula (Kossuth megbízottja) tíz nap előtt idejött üzenetével, hogy aki nem tér át az iszlám vallásra, a szorongatott török kormány kénytelen lesz kiadni Ausztriának. Volt aztán néhány napig lótás-futás, bábeli zűrzavar és leírhatatlan izgatottság! Kossuth határozottan ellene volt az iszlámra térésnek, s kinyilatkoztatta, hogy inkább halni kész. Ellenben Bem, Kmety, Guyon tábornokok, Divicsek, Baróthy, Weppler, Kiss Józsi, Tüköry, Derecskei s többen a tisztek közül, az altisztek és a legénység egy részével, a lengyelekkel együtt mintegy háromszázan, Zia pasa előtt kijelentették, hogy muzulmánokká akarnak lenni, s kapott ezek mindegyike egy szép vörös sipkát (fez), egy csibukot, s ami a legfőbb volt: rangjához illő szállást és fizetést.”
A renegátokat különválasztották a többiektől, egyenruhát, zsoldot kaptak – sokan ezért is tértek át –, lényegesen jobb lett a megélhetésük. Az áttértek száma egyes források szerint 238 fő volt. A török katonai szolgálatba állt tisztek általában ugyanabban vagy magasabb rendfokozatban szolgáltak, mint amit elértek a magyar szabadságharc alatt. Hősünk is ezt az utat választotta: ahogy megannyi sorstársa, ideiglenesen áttért a muszlim hitre. Csupán annyit tudunk róla, hogy kiérdemelte az efendi titulust, és részt vett a krími háborúban.
Kossuthék, illetve a kegyelem reményében hazatértek távozása után mintegy háromszáz emigráns maradt Törökországban. Közöttük legalább húszan voltak bihariak, legtöbben az 55. zászlóalj katonái. Íme, néhány név: Fircsai János őrmester, a krími háború résztvevője, majd az olaszországi légió tagja; Kiss Antal százados, aki a krími háború után hazatért, előbb halálra, majd négyévi várfogságra ítélték; Kiss József hadnagy, aki később a légióban elnyeri az ezredesi rangfokozatot; a kalandos életű Koszta Márton százados, aki az Egyesült Államokba emigrált, Guatemalában halt meg; a tíz nyelven tolmácsoló Papp János; az Isztambulban eltemetett Élesdi Vesselényi József.

A krími háborúban
Az emigránsoknak a szabadságharc újrakezdésébe vetett reménye a krími háború idején éledt fel. Ilyen konfliktusra vártak már menekülésük kezdete óta. Sok magyar – Pavel Papp is – azonnal jelentkezett katonai szolgálatra, Kmety György tábornok például Londonból jött vissza török földre. A hadvezetés Klapka Györgyöt (a képen) kérte fel a dunai hadsereg főparancsnoki tisztére, ám ezt osztrák tiltakozás miatt visszavonták.
A magyar katonatisztek többségét a frontra rendelték. Az európai csapatokban Ömer pasa vezénylete alatt harcoltak, vele együtt vonultak a Krímbe. Legtöbben a Kaukázus előterében harcoltak, majd Bagdad táján teljesítettek szolgálatot. Az oroszok a török győzelmeket már-már közmondásszerűen a magyar katonatiszteknek tulajdonították.
Az itáliai események, az otthoni enyhülés miatt Törökországban már csak azok maradtak, akiknek egzisztenciája török földhöz kötődött. Miután 1856-ban az emigránsok részére általános amnesztiát hirdettek, sokan hazatértek. A legtöbb menekült viszont – köztük hősünk is – a megalakuló itáliai magyar légióba sietett.
(Folytatjuk)

Szilágyi Aladár összeállítása