Bem hadnagya, Garibaldi őrnagya (3.)

Bihar vármegye báródsági kerületének szülötte, PAVEL PAPP DE POPA tábornok négy országot átfogó, rendhagyó katonai pályafutását az 55. bihari honvéd gyalogzászlóalj őrmestereként kezdte, s az olasz hadsereg vezérkari tábornokaként fejezte be.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A krími háború befejeződésével illúzió maradt Magyarország függetlenségének kivívása. Az 1859. évi francia–piemonti–osztrák háború volt az újabb fegyveres konfliktus, amiben Kossuth Lajos és az emigráció többi vezetője lehetőséget látott a magyar függetlenségi harc újrakezdésére. Valójában azonban Franciaország és Piemont kezében csupán játékszer volt a magyar emigráció.
Hősünk, a báródbeznyei ortodox tanító fia – egy maroknyi társával, aki szintén látott reményt a magyar szabadságharc folytatására – az elsők között lépett Itália földjére. Be is állt a Magyar Sereg Olaszhonban elnevezésű légióba. A solferinói ütközetet hirtelen lezáró villafrancai béke után az olaszok leszerelték az immár teherré vált magyar légiót, tagjai átmenetileg piemonti katonai szolgálat vállalására kényszerültek. 1860-ban viszont már az olasz egyesítést zászlajára tűző Garibaldi táborában találjuk őket.

Garibaldi zászlaja alatt
Amikor Szicíliában 1860 márciusában kitört a forradalom, a felkelők Giuseppe Garibaldit, az 1848–49-es itáliai szabadságharc hősét kérték fel, hogy a csapataik élére állva a Nápoly–szicíliai Bourbon Királyság ellen induljon. Május 6-án Genovában hajóra szállt önkénteseivel, 1064 emberrel és 4 ágyúval. A kis sereg vezérkari főnökéül Garibaldi hazánk fiát, Türr Istvánt, volt piemonti ezredest szemelte ki. Türrt, akit olasz bajtársai a kitartásáért „rettenthetetlen magyarként” tiszteltek, a hadsereg főfelügyelőjévé és tábornokká nevezte ki. Vezetése alatt állt a XV. hadosztály, ehhez tartozott a nemzetközi dandár, és ide osztották be az 1860. július 16-án megalakított magyar légiót is. Utóbbinak tagja lett Pavel Papp de Popa is. A Palermóba érkezett magyarokból megalakított egység 53 főből állt, és Mogyoródy Adolf őrnagy parancsnoksága alá helyezték. Létszáma augusztus elejére 89 főre emelkedett.
A Messinából átkelt fősereg erőltetett menetben – hajón és szárazföldön – megindult Nápoly felé. Garibaldi ért oda elsőnek, és társait be sem várva, bevonult Nápolyba – ott a forradalom már elsöpört minden ellenállást. A tartomány katonai parancsnokává Türr Istvánt nevezte ki.
A szicíliai expedíció során a magyar légió négy fontos egységből állt: gyalogzászlóalj (három század), vadász egység (mai szóval: mélységi felderítők, egy századnyian), tüzérosztály (két üteg) és egy huszárezred; a létszáma száz fölé emelkedett. Az október végi zászlószentelési ünnepségükön mind Türr, mind Garibaldi hitet tett amellett, hogy a légiónak a magyar függetlenségért kell majd harcolnia, és ehhez olasz segítséget is ígértek.

A légió a brigantik ellen
Türr és társai időszerűtlennek tartották belső felkelés kirobbantását Olaszországban, így csak addig maradtak Garibaldi mellett, amíg megpróbálták tervétől eltéríteni. Ő azonban makacs elszántsággal szervezte önkéntes seregét, és 1862. augusztus elején elindult Róma felé. Pavel Papp de Popa néhány tiszttársával együtt Garibaldi mellett maradt.
A francia hozzájárulást nélkülöző római akciót a király rendelettel tiltotta meg, az önkénteseket az olasz királyi hadsereg körülzárta és rövid tűzharcban lefegyverezte. Garibaldi sebesülten került fogságba. Kossuth azonnal kérte a királyt, hogy engedje szabadon, bocsásson meg neki mint legyőzött ellenfélnek, és mint megtévedt hazafival fogjon vele kezet, ha megfogadja, hogy ezentúl csak közös akcióban vesz részt, de a király valóban adjon is helyet terveiben neki.
A tétlenség nem csak Garibaldi számára volt nehezen elviselhető: a magyar légióban is egyre több fegyelmezetlenségre, civódásra és az olasz hatóságokkal való összetűzésre vezetett. A hadügyminisztériumnak már 1862-ben sorozatosan kellett fegyelmi vétségek ügyében intézkednie. Mivel a légió vezetésében végrehajtott személycserék sem oldották meg a helyzetet, 1863 augusztusában felszámolták telepeiket. A tisztek többségét felmentették a szolgálat alól. Amikor a legénység látta, hogy egyre kevesebb az esély arra, hogy ők az új szabadságharc hadseregeként visszatérjenek Magyarországra, érthetően nagyon leromlott a morál.
A légió végül Garibaldi helyett a piemonti hadsereg irányítása alá került, s 1861–1866 között elsősorban a piemonti érdekeket szolgálta. Ahelyett, hogy a franciák által megszállt Pápai Államba küldték volna őket vagy Velence felé, hogy a Habsburg-uralom ellen harcolhassanak, főleg helyi rablóbandák (brigantik) ellen vezényelték Közép-Itáliába, illetve olyan elégedetlenkedők ellen, akik a piemonti király helyett inkább a nápolyi királyok uralmát kívánták volna vissza.

Az elmaradt magyarországi hadjárat
Kunffy Adolf, egy Balaton-felvidéki zsidó fiatalember, aki a szabadságharc kitörésekor még csak tízesztendős volt, alig múlt húszéves, amikor a Garibaldi-légió szervezésének hírére Olaszországba utazott. Élményeiről könyvet írt Itáliában a magyar légiónál címmel. Íme egy részlet: „Gőzösön tettem meg az útat Dél-Olaszországba, eltelve a vágytól, hogy mielőbb elérjem a magyar légiót. Nápolyba érkezve elfogott a csodálat ennek a mesés városnak és a Vezúvnak a látására. Onnét kimenve Nolába, hol a légió el volt helyezve, jelentkeztem a parancsnokságnál és fölvétettem magamat a huszárokhoz. Meglehetős fáradságba került, míg beletörődtem a lovaglásba és katonai szolgálatba, de kedvemet a fáradtság nem vette el. (…) A légió minden fegyverneme gyakorlatozott, Földváry alatt megvolt a katonai fegyelem és különös incidens nem fordult elő. (…) A légionáriusok égtek a vágytól, hogy harcba vigyék őket, és abban bíztak, hogy Garibaldi és az olasz kormány segítségével expedíció indul Magyarországba, hogy hazánk az önkényuralom alól felszabaduljon és azzal egyidejűleg Velence Itáliához legyen csatolva. A légióhoz érkező önkéntesek besorozásával, valamint az olasz hatóságok előtti képviselettel Teleky Sándor gr. ezredes volt kezdetben megbízva, és segédül Vetter főparancsnok engem rendelt ki melléje, mivel az olasz nyelvet eléggé bírtam.”
Az 1862-es aspremontei csatában Garibaldi súlyosan megsebesült, s a katonák szétszóródtak vagy fogságba estek. A magyar légiót sokan elhagyták. „A létszámban felére leszállt légió 1862 augusztus havában elhelyeztetett Felső-Olaszországba, Alessandriába. A légió ismét megfogyott, az összes létszám mintegy ötszázat tehetett. Ezek még kitartottak, elvezényelték később Chietibe a brigantik ellen, míg 1866-ban Bolognába kerültek, és a custozzai csata és Velence átengedése után a légió végleg feloszlott.”
(Folytatjuk)

Szilágyi Aladár összeállítása