Kultúrházuk is lesz a szorgos gazdáknak

Feltételezések szerint Itáliából betelepített lakosok hozták létre a XI–XII. században a mai Érolaszit. Az első írásos említése a XIII. századból származik. A zömmel magyarlakta érmelléki faluban a kevés otthon maradt fiatal család gazdálkodik.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A közigazgatásilag Székelyhíd városához tartozó érmelléki falu neve egy 1215-ös dokumentumban Olazyként tűnik fel először, később Eng-Olazi és Villa Olozi formában. 1325-ben Cyne Péter birtoka, ő Károly Róbert királytól vámszedő jogot nyert, 1466-ban a Csákyak birtoka. Az 1800-as évekig a Bernáth, a Boronkay, a Dráveczky, a Bónis, az Elek, az Okocsányi, az Ottlik, a Sárossy, a Szártóry, a Tihanyi családok szerepelnek földesuraiként. Az 1880-as népszámláláskor 606 lakost jegyeztek fel, közülük 523 a magyar; 520 református, 37 római katolikus, 33 görögkatolikus. 1992-es adatok szerint 574-en laktak Érolasziban, 553 magyar, 17 román; felekezeti megoszlás szerint 510 református, 25 római katolikus, 20 görögkatolikus és 12 ortodox. Legutóbb, 2011-ben 543 lakost számláltak össze, köztük 370 reformátust.
Esős, szeles időben érkeztem a Székelyhíd–Margitta országút mentén fekvő településre Karancsi Béla mérnökkel. Ő helybeli, a városi tanács tagja. Mint mondja, csak a falu nevéből következtetnek arra, hogy olasz telepesek alapították, de ennek írott nyoma nincs. „Az 1700-as években valószínűleg pestisjárvány miatt elnéptelenedett a helység. Talán a Dráveczky család – ők birtokolták a falu nagy részét – telepített ide svábokat, s a Szilágyságból magyar református családokat. Mivel a svábok voltak többen, egy időben Sváb-Olaszinak is nevezték a települést. A legnagyobb evangélikus gyülekezet itt volt a környéken, Debrecenből is ide jártak egyházi szertartásra az ottani evangélikusok. Ma a legtöbb család református, vagy beházasodott római katolikus, mint például én is” – árulja el házigazdám.
Nemzetiségi megoszlás szerint a magyarok vannak a legtöbben. „Él még itt mintegy hetven roma – egészíti ki a képet Karancsi Béla. – Valamennyien dolgoznak, gyerekeiket iskolába járatják, lakóházaik is elfogadhatók, mondhatni, beilleszkedtek a falu életébe. Aki nem zárkózik fel hozzájuk, azt kinézik maguk közül.”
Ami a munkalehetőséget illeti, főleg a fiatalok ingáznak a környékbeli településekre, Margittára sokan, Székelyhídra kevesebben, de Váradra, Diószegre és Biharpüspökibe is járnak dolgozni. A faluban sajnos csak egy bolt van, s vannak még vagy ketten, akik átveszik a pékségektől az ide szállított kenyeret, és továbbadják a lakosságnak, így mindenki helyben be tudja szerezni a mindennapit.

Családi vállalkozás
Mintegy 1500 hektár termőföld tartozik Érolaszi határához. Egyénileg már nem nagyon munkálják meg a földjüket az emberek. Egy nagy és több kisebb, néhány tíz hektáros társulás foglalkozik a földműveléssel. Általában a nagykultúra dominál: búza, kukorica, napraforgó.
Olaszit szorgalmas népek lakták századokon át, mostani lakói sem kivételek. Több fiatal belevágott egy-egy mezőgazdasági vállalkozásba, és a sok munka gyümölcseként a legtöbbje sikeresnek bizonyult.
A Csomaközi család is ilyen vállalkozó: Csomaközi László Gyula és felesége, Tünde a katedrát cserélte fóliasátrakra. Egy hektáron kertészkednek, zöldséget és virágot termesztenek. Lassan másfél évtizede foglalkoznak ezzel, addig helyettesítő tanárként Érköbölkúton dolgoztak. Ott a tanári kar nagy része már kertészkedett, hogy kiegészítse jövedelmét, ezért ők is úgy döntöttek, megpróbálják – meséli Csomaközi Tünde. „Kinti zöldségtermesztéssel kezdtük, de sok gondunk volt vele, amíg eladásra alkalmas lett a termés. Aztán építettünk egy fóliasátrat, majd lassanként eljutottunk a 14 sátorig. Előveteményként általában salátát, retket, zöldhagymát, spenótot termelünk, amikor ezek kijönnek, március-április környékén, következik a vinetta (padlizsán), paradicsom, paprika, uborka, zöldpaszuly. A férjemmel ketten dolgozunk, ha sok a munka, a szüleink is besegítenek. Mi magunk értékesítjük a termést, háromszor egy héten: kedden, pénteken és szombaton a margittai piacon. Már ismernek a vásárlók, tudják, hogy zöldségeink kitűnő minőségűek, így rendszerint mindent el tudunk adni. Nem lehet előre megmondani, biztosra venni, hogy mivel a legérdemesebb foglalkozni. Attól is függ, hogy mit akar a piac. Például amikor Magyarországon nagy volt a belvíz, nagyon jól ment a paradicsom, aztán volt olyan év, amikor nehéz volt eladni. Magyarországról sokan járnak át, az innen elkerültek főleg padlizsánért, mivel ez ott nem annyira ismert. A vállalkozás jövedelmező, de nagyon munkaigényes. Két-három éve értük el a nullát, addig minden jövedelmünket visszaforgattuk.”

Elemi oktatás helyben
Az érolaszi gyerekek óvodától IV. osztályig tanulhatnak falujukban. Az iskolában Nagy Melánia és Kedves Mária Enikő tanítónőkkel beszélgettünk. Csak magyar nyelven tanítanak két összevont osztályban összesen 25 gyereket: öt elsőst és nyolc előkészítőst az egyik, hét másodikost és öt negyedikest a másik osztályban. Harmadikosok most nincsenek. Az osztálytermek szépen be vannak rendezve, sok szemléltetőeszközzel. A tanítónők elmondták, hogy ezek nagyobb részét a tanfelügyelőségtől kapták, de a gyerekek szülei is segítettek az elkészítésükben. Az egyik teremben néhány számítógép is van, azokat Székelyhídról kapták, használják is őket, van internetük, nyomtatni tudnak.
A két tanítónő arról is beszélt, hogy kisdiákjaik általában mind jól tanulnak: „A székelyhídi pedagógusok mondják, hogy az ötödiktől oda érkező gyerekek közül az érolasziak kiemelkednek. Erre nagyon büszkék vagyunk.” Diákjaik jelen vannak a faluban tartott rendezvényeken is, anyák napján, nők napján, a Mikulás-ünnepségen, farsangon, de a családi napon is ők játsszák a főszerepet.
A tizennégy óvodás is az iskola épületébe jár. Mint azt már más falvakban is alkalmam volt látni, nagyon tiszta, rendezett termekben tanulnak. Mosdójuk egyszerűen lenyűgöző: csempézett falak, tiszta illemhelyek, vezetékes ivóvíz, minden, ami szükséges. Codrea Erdei Hanna óvónő a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen szerzett tavaly óvodapedagógusi és tanítói képesítést. „Régóta vágytam arra, hogy taníthassak, és íme, az álmom megvalósult. Székelyhídi vagyok, nagyon örülök, hogy a közeli Olasziban oktathatok. Különösebb gondjain nincsenek, bár az épületre ráférne a külső renoválás.”

Új kultúrotthont terveznek
Néhány évvel ezelőtt Érolasziban rendszeresen szerveztek falunapot, de az utóbbi években a magas költségek miatt már nem vállalkoztak rá. A családi nappal helyettesítették. Saját lehetőségeiket kihasználva, a város anyagi támogatásával, vonzóvá tudták tenni a rendezvényt. Karancsi Bélától megtudtam, hogy az olasziak nagyon fájlalják a kultúrház hiányát. Ez volt az egyedüli hely, ahol a falubeliek össze tudtak jönni, kultúrműsorokat rendeztek, a lakodalmakat ott tartották. Mostanában a fiatalok más településeken bérelnek termet a lagzira.
„A régi kultúrházat visszakapta az egykori tulajdonos még 2008-ban – meséli az önkormányzati képviselő. – Azóta sokszor próbáltuk megvásárolni, de nem sikerült. Az épületet felértékelték, de a tulajdonos egyben akar eladni mindent: a házat és a mellette lévő majd két és fél hektáros telket – még az iskolaudvar is az övé. Most talán ez a gond is megoldódik, mert eldöntöttük, hogy új kultúrotthont építünk. Az egyedüli terület, ami az önkormányzat tulajdonában van, a régi községháza és a mellette lévő telek – közel egy hektár. Elvégezték a topográfiai felmérést, kész a terv, és még a helyhatósági választások előtt szeretnénk kiönteni az alapot.
Az ivóvizet még a ’70-es években minden házba bevezették. A közelmúltban új vezetékeket fektettek, és a csatornázást is kiépítették, de az átadása késik, mert közös projektben készült a székelyhídival és a többi hozzá tartozó településen lévővel, s azok lassabban haladtak. Olasziban annyi hiányzik, hogy a hálózatot az országút alatt átvezessék és összekössék az eddig is használt víztoronnyal. Új kutat nem kellett fúrni, mivel a meglévő jó minőségű ivóvizet ad.
Házigazdám még megmutatta a lakóházuk hatalmas kertjében, mintegy fél hektáron kialakított köszméteültetvényét. Hat éve fogtak egrestermesztésbe, családi vállalkozásként. Magyarországról szerezték be a bokrokat. „Úgy érzem, sikeresek vagyunk. Általában évi négy tonna termésünk van; Magyarországon értékesítjük.”

Áttértek a református hitre
Futó Ferenc István tavaly december 9-én ünnepelte, hogy tíz éve szolgál az Érolaszi Református Egyházközségben. Felidézte, hogy az 1700 évek elején kétgyülekezetű volt a falu, református és evangélikus. „Mindkettőnek külön temploma volt, tudomásom szerint ez a parókia, ahol most tartózkodunk, evangélikus imaház volt valamikor. Aztán az evangélikus gyülekezetnek egy idő után nem volt lelkipásztora, és egy református lelkipásztor munkásságának idején a teljes evangélikus gyülekezet áttért a református vallásra. [Bővebben lásd Érolaszi és a svábok c. írásunkat – szerk. megj.] Ezután úgy döntöttek, hogy a két kicsi, vert falú templomot lebontják, és közös erővel építették fel a mai istenházát. A munkát 1825-ben kezdték, majd felhúzták a tornyot is.”
Az egyházközség ma 370 hívet számlál, 300-an fizetnek hozzájárulást. A templomlátogatás olyan, mint általában Biharban vagy az Érmelléken, a hívek mintegy 10 százaléka vesz részt rendszeresen az istentiszteleteken. „Amióta ide kerültem – egészíti ki mondandóját a lelkipásztor –, több mint 70 személyt temettem el, s felénél is kevesebbet kereszteltem, de többször is külföldről jöttek haza a szülők a gyermekkel, csak erre a szertartásra. Amint vége volt, már el is mentek a faluból. A házasságkötéssel még rosszabbul állunk, évente egy-két párt adok össze. Az utóbbi években itt esküdött párok közül szinte egy sem maradt itthon, külföldre mentek dolgozni. Idén nem lesz konfirmáció, az elsőéves konfirmandusok kilencen vannak.”
A zilahi születésű Futó Ferenc István tanácsosi tisztséget is betölt az Érmelléki Református Egyházmegyében. Elmondta, hogy a templomot tavaly belülről felújították. Azt reméli, hogy idén a külső renoválás is sikerül, ennek érdekében pályáztak is. Benéztünk a valóban szépen rendbe tett istenházába is, közben arról is szó esett, hogy az egyházközség mintegy 20 hektáron gazdálkodik. A holland testvérgyülekezet adományából és jólelkű támogatásával komoly gépparkhoz jutottak, azóta önerőből művelik meg a földjüket. Visszakaptak még 20 hektárt, de olyan helyen, ahol nem lehet megművelni. Egyébként a tiszteletesnek is van egy köszméteültetvénye.

Deák F. József