Triplázott az ifjú szalontai tehetség

A nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum egyik büszkesége kétségkívül a III. B osztályos TAKÓ DOROTTYA CSILLA, aki az elmúlt időszakban páratlan eredményeket ért el, ugyanis három megyei versenyen is továbbjutott az országos fordulókba.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A hajdúváros magyar iskolájának harmadikos kisdiákja, Bereczki Magdolna tanítványa nagyon szereti a verseket, az irodalmat, szabadidejében sokat olvas, jelenleg például a Toldit. Emellett rendszeresen jár úszótanfolyamra, lovagolni és néptáncórára. Az iskolán kívüli elfoglaltságai mellett három rangos versenyen is helytállt. Továbbjutott az országos szakaszra a Kányádi Sándor Szavalóverseny Nagyszalontán megrendezett megyei fordulójából, a Vidám Versek Szavalóverseny Érmihályfalván tartott megyei fordulójából, Belényesben pedig a regemondó versenyen bizonyította tehetségét. Takó Dorka szívesen mesélt a versenyekről, s elmondta, nagyon örült, hogy mindhárom megmérettetésen továbbjutott, és már nagyon várja az országos fordulókat. Azt is elárulta, hogy tanító nénije mellett édesanyja, Takó Csilla is sokat segít a felkészülésben.

– Hogyan szoktál készülni a versenyekre?

– Anyukám szokta mondani nekem a verssorokat, én pedig ismételem utána. Először csak egyszerűen megtanulom kívülről a verset, majd utána anyukámmal a hangsúlyozást is begyakoroljuk. Aztán amikor a nővérem, Bea itthon van, akkor neki is mindig elmondom a verseket. Ő is szokott tanácsokat adni, hogy minél jobban elő tudjam adni a versenyeken a választott költeményeket.

– Gondolkodtál már azon, hogy mi szeretnél majd lenni?

– Több lehetőségen is gondolkodom. Mivel szeretem a verseket, ezért eszembe jutott, hogy költő leszek, szoktam is verseket írni, de tetszik még a légi utaskísérő szakma és a színészkedés is. A három közül, ha most kellene választanom, talán a színészet mellett döntenék, de szerencsére még van időm ezen gondolkodni.

– Említetted, hogy szoktál verseket írni. Elmondanád az egyik költeményedet?

– A legutóbbi versemet a húsvéti diáklapba írtam, a címe: A nyuszika álma. „Tegnap reggel a nyuszi / A konyhában kávézott / S észrevette, hogy eltűntek / A húsvéti tojások. / Ugyan ki vihette el? / Kérdezte magában. / Talán a róka lehetett? / Gondolta: meglehet. / De mit csinál a róka / Annyi szép tojással? / Hiszen mindenki tudja jól, / Tyúkhússal él, semmi mással. / Ekkor a nyuszi az ágyból / Hirtelen esett egy nagyot, / Felébredt, és rájött, hogy / Ő bizony csak álmodott. / A húsvéti tojások / Ott voltak a polcon, / S várták, hogy a nyuszi / Mindenkinek adjon.”

– Miért jó részt venni egy-egy versenyen? Mit mondanál azoknak, akik még nem mertek indulni, de szeretnék egyszer megpróbálni?

– Szerintem nem kell izgulni, mert minden verseny élmény, és ha nem is érünk el helyezést, már önmagában az is jó, hogy legalább részt vettünk egy megmérettetésen. Szerintem érdemes versenyezni, mert a saját tudásunkat is felmérjük, és mindig egy-egy új élménnyel leszünk gazdagabbak.