Vissza a hangszerhez

Margittán és környékén kevés olyan ember van, aki ne ismerné a „Harmonikás Danit”, azaz TÓTH DÁNIELT. Utóbbi nevét csak hivatalokban használja, hiszen őt mindenki Danikámnak, a fiatalabb korosztály pedig Dani bácsinak szólítja.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Igazi mulattató, pillanatok alatt jó hangulatot teremt bárhol, ahol megjelenik. Repertoárja kifogyhatatlan, hiszen kevéssé valószínű, hogy olyan nótát kérjenek tőle, amit nem tud elmuzsikálni. Ha a társaság a szövegben akadozik, azt is rögtön ki tudja segíteni. Tóth Dániel, avagy a „harmonikás Dani” közkedvelt zenész; ezt a tehetsége mellett türelmes, segítőkész természetének is köszönheti.

Eleinte csak baráti körben dobta fel a hangulatot, később egyre többen meghívták születésnapra, névnapra, keresztelőre, házassági évfordulóra, érettségi találkozóra és egyéb családi, illetve közösségi eseményre harmonikázni. Konkurenciája sajnos nincs, hiszen nemcsak Margittán, de még a környéken is ő a mulattató zenészek „utolsó mohikánja”. Régebben több hegedűs, illetve cigányzenész csoport volt a városban, válogatni lehetett, melyiket óhajtotta a mulatni vágyó társaság. Ma ez már a múlté, a májusi éjjelizenével együtt ők is eltűntek a porondról. Pedig, látva azt, hogy Dani barátunk nem győz eleget tenni a meghívásoknak, lenne rá igény. Egy-egy ünnepi alkalommal ugyanis jóleső érzés együtt énekelni a szép magyar nótákat, amihez kell a zenei kíséret, irányítás. Az érettségi találkozók általában a vacsora után rögtön „kifulladnak”, de amelyeken Dani muzsikájára énekelnek, azok belenyúlnak az éjszakába, sőt sokszor a másnap reggelbe is. Hagyományaink őrzése szempontjából örömteli, hogy egyre gyakrabban igényli a nótás összejöveteleket a fiatalabb generáció is.

Tóth Dániel már gyermekkorában rajongott a zenéért. Albison született, az Újsoron laktak, a Cigánysor szomszédságában. Ott esténként, ha volt ünnep, ha nem, felcsendült a cigányzene, hiszen több zenekar is volt. Hegedűs, brácsás, cimbalmos és harmonikás alkotott egy-egy csapatot. Ők bandának nevezték magukat. Dani nagyon szerette hallgatni, a közelükbe lopakodott, és időnként megengedték neki, hogy harmonikázzon. A muzsikusok szerint nagyon tehetséges volt. „Ragad rád a zene, mint mész a falra” – mondták neki.

Elterjedt a híre a tehetséges és ambiciózus fiatalembernek, és az akkor Albison már híres Hérmán magyar zenekar meghívta a csapatba. Lakodalmakba jártak zenélni. Egyszer egy másik zenekarban meghallotta a szaxofon hangját, és nagyon megragadta. Úgy érezte, ez a harmonika hangjánál is közelebb áll hozzá. Vett is egy szaxofont, és a zenekarban azt is használta.

Az általános iskolát szülőfalujában végezte el, majd 1970-től 1974-ig a nagyváradi Művészeti Népiskolában folytatta tanulmányait a szaxofon szakon. Szerencsés véletlennek köszönheti ezt, mivel egy olyan albisi tanár hívta fel a figyelmét erre a lehetőségre, aki egy megyei tanári gyűlésen hallott arról, hogy a zeneiskolában még van két hely, s úgy gondolta, tanítványa képes lesz az iskola elvégzésére. Nem tévedett, Dani jó eredményekkel zárta a tanévet. Közben, amikor csak tehette, gyakorolt a Hérmán zenekarban, hol harmonikával, hol szaxofonnal, ahogy a helyzet és a dallam megkívánta. Rövid idő alatt a környék legjobb szaxofonosává képezte magát. A margittai kórház akkori zenekara meghívta csapattagnak, s ő elfogadta az ajánlatot. Együtt dolgoztak tizenöt évig, azután ismét zenekart váltott, s az együttesben szintén szaxofonos volt.

Közben telt az idő, úgy érezte, elfáradt, ezért 50 éves korában felhagyott a zenéléssel. Idősnek érezte magát ahhoz, hogy boldoguljon a fúvós hangszerrel, mely fizikai erőnlétet is követel. Hangszereit eladta, zenei szempontból nyugalomba vonult. Azzal viszont nem számolt, hogy a zene szeretetét nem lehet csak úgy lerázni magunkról. Egyre inkább hiányzott neki a muzsikálás, érezte, hogy nem teljes az élete. „Nagyon kívántam a muzsikát, nem találtam a helyemet az életben, formálisan lelki fájdalmam volt. Eszembe jutott, hogy »muzsikusnak dalból van a lelke«. Ezért barátaimtól kölcsönkértem egy harmonikát, hogy saját szórakoztatásomra muzsikáljak, és kezdtem újra jól érezni magamat. Muzsika nélkül nekem nem élet az élet” – emlékszik vissza Dani csillogó szemmel.

Mivel muzsikaszó nélkül nem tudott élni, visszatért hozzá, újra harmonikát vásárolt, és elfogadta széles ismeretségi körének a meghívásait különböző eseményekre. Állandó zenésze a Horváth János Társaság színjátszó csoportjának is. Ő az, aki a nótacsokor előadásait harmonikán kíséri, színesebbé teszi. A kórustalálkozók utáni nótás vacsorákon szintén ő a hangulatfelelős, ma már nemcsak Margittán, hanem a környékbeli településeken is. Ha már úgyis visszatért a muzsikálás útjára, elfogadta a Retro Boys zenekar meghívását, ebben az együttesben szaxofonon és harmonikán felváltva játszik. Lakodalmakon, borversenyeken ők adják a zenei hátteret.

Tóth Dániel ma már tudja, hogy a muzsikálás életforma, nem lehet parancsszóra változtatni rajta. „Ameddig élek és fel tudom emelni a harmonikát, muzsikálni fogok” – fogadta meg beszélgetésünk végén a város kedvenc muzsikusa.