Istenes verseket szavaltak

A Horváth János Társaság (HJT) második alkalommal rendezte meg Margittán az istenes versekre épített szavalóversenyét. Tavaly adventkor a katolikus, az idén pedig a református egyház adott otthont a rendezvénynek. A szervezők ezt a rendszert követve szeretnének hagyományt teremteni a vetélkedőnek az ünnepvárás időszakában.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Négy korcsoportban lehetett megméretkezni: az I.–IV., az V.–VIII., illetve a IX.–XII. osztályosok és azon túliak. A fő cél a vallásos költészet megszerettetése és az ünnepi hangulat fokozása volt a kereszténység nagy ünnepe előtt. A diákok válaszoltak a felhívásra, és ebben az évben már háromszor annyian jelentkeztek, mint tavaly ilyenkor, kis híján hatvanan. A felnőttek még bátortalanabbak, de az idén már közülük is volt egy úttörő.
A megnyitón a HJT elnöke, Kovács Gyula református lelkész és Kruzslitz Imre katolikus diakónus köszöntötte a versenyzőket, a felkészítő tanárokat, a vendégeket és a zsűrit. A versmondók felkészültek voltak, zömégen kidolgozott, szép szavalatok hangzottak el. Mindenkinek járt a részvételért egy emléklap, a legjobbak pedig oklevelet és könyvjutalmat kaptak. Különdíjakat adott a református egyház, az RMDSZ és Pocsaly Zoltán alpolgármester. Az elemisták között első lett Papp Ruben, II. Balogh Márta, III. Mészáros Márk, különdíjas Balogh Johanna, Blaskó Barbara és Dragoş Alexandra. Az V.–VIII. osztályosok korcsoportjában I. Krisztik Noémi, II. Budai Anita, III. Juhász Melinda, a különdíjat Colonici Mihaela Andrea kapta. A legnagyobb diákok között első lett Veszprémi Boglárka, II. Nagy Anikó, III. Csütörtöki Anita. A felnőtt kategória egyetlen résztvevője, Mészáros Piroska különdíjat kapott.