képviselőjelölt

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Erdélyiként jogunk van Erdélyről dönteni

KRISTÓFI KRISTÓF JÓZSEF 44 éves, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán és a Kolozsvári Műszaki Tudományegyetem út-, híd- és vasútépítő mérnöki szakán végezte egyetemi tanulmányait. Nős, három gyermek édesapja, vallása római katolikus. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Párt Bihar megyei szervezetének ügyvezető igazgatója, a 9. számú, nagyvárad-belvárosi egyéni választókerületben indul képviselői mandátum elnyeréséért.

Református ügyeket a parlamentbe

AMBUZS FERENC-CSABA Tenkén született 1959-ben, 38 éve él Nagyváradon, egy leány édesapja. Vegyészmérnök végzettségű, és jogi licencvizsga előtt áll. Vegyészmérnökként dolgozott, majd a közelmúltban biztosítási kötvényeket értékesített, ügynököket oktatott, cégalapítással, menedzsmenttel kapcsolatos ügyletekkel és tanácsadással jelenleg is foglalkozik, de most fő tevékenysége a királyhágómelléki református püspök számára egyházi vagyonügyi tanácsadás. Elnöklete alatt az Ady Endre Középiskola szülőbizottsága a tanintézet szilárd támogató partnerévé vált.

Meghallgatni az embereket

HUSZÁR ISTVÁN ERIK 1968. január 2-án született Nagyváradon, ahol azóta is él. Nős, négy gyermek édesapja. A Nagyváradi Egyetem gépészeti szakán szerzett üzemmérnöki diplomát, az Izoconstruct Kft.-nél dolgozik.

Egy elkötelezett értelmiségi vívódásai

NAGY ZOLTÁN 1957-ben született Székelyudvarhelyen, tanulmányait a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem matematika szakán végezte, vallása református, nős, két gyermek édesapja. 1981 óta él Nagyváradon, az Ady Endre Líceum tanára.

Ideje felébredni, a jövőnk a tét

SZABÓ ÖDÖN 1975. július 4-én született Szilágysomlyón, 1993 óta él Nagyváradon. Nős, öt gyermek édesapja. Felesége, Emese óvónő, gyermekei: Kincső, Boróka, Ödön, Géza és Zselyke. Végzettsége szerint történész, 2000-től a Körösvidéki Múzeum főállású kutatója.

Mutassunk egységet és erőt!

CSEKE ATTILA szenátor, volt egészségügyi miniszter a december 9-ei parlamenti választáson az észak-bihari, Margitta környéki 1. számú egyéni képviselői választókerületben indul az RMDSZ színeiben.

Egy az érmelléki magyarok közül

NAGY JÓZSEF BARNA 1974. október 14-én született a Bihar megyei Érmelléken, Szalacson. Végzettsége szociális munkás–református vallástanár, nős, két gyermek édesapja.

A szórványt akarják képviselni

Biharban az RMDSZ mind a 13 egyéni választókerületben (4 szenátori, 9 képviselői) állított jelölteket. A szórványtérségekben indulóknak lapunk három körkérdést tett fel, a válaszokat és a jelöltek „névjegyét” alább közöljük.

Önkormányzat – a konzultáció első fóruma

Túl van az első állomásán a SZABÓ ÖDÖN képviselőjelöltként indított szakmai konzultációja. Az önkormányzat és közigazgatás témakörben Szalárdon tanácskoztak a választókerületének (2-es, érmelléki körzet) elöljárói.

Sorjáznak a szenátor- és képviselőjelöltek

A Szociáldemokrata, a Nemzeti Liberális és a Konzervatív Párt alkotta kormányerő, a Szociál–Liberális Szövetség (SZLSZ), valamint az ellenzéki Demokrata–Liberális Párt köré tömörülő Igaz Romániáért Szövetség (IRSZ) is minden Bihar megyei egyéni választókerületben állított jelölteket a december 9-i parlamenti választásokra.

Oldalak